Élelmiszer-biztonság

2017.08.04. 17:51

A Nébih szerint Magyarország nem érintett a holland tojásbotrányban

Nem merült fel a jelenlegi információk alapján, hogy Magyarország érintett lehet a „holland tojásügyben” – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI kérdésére. Az élelmiszerlánc-biztonságért felelős államtitkár péntektől augusztus végéig elrendelte a Magyarországra érkező tojástermékek célellenőrzését. Az Aldi Magyarország tájékoztatása szerint üzleteiben csak magyarországi forrásból származó tojás kapható.

A holland élelmiszerbiztonsági hivatal, az NVWA szerdán szólította fel az ország lakosságát arra, hogy a Fipronil mérgező rovarirtószer okozta szennyezés gyanúja miatt átmenetileg tartózkodjanak a tojás fogyasztásától. A szennyezés gyanújával 180 tojástermelő telepet zártak be, amelyek közül szerdáig 27 helyen szennyezett tojásokat is találtak. A holland telepek mellett németországi és belgiumi tojásüzemekben használták a valamilyen okból Fipronil rovarirtószerrel kevert Dega-16 fertőtlenítőszert.

Az Aldi pénteken bejelentette, hogy kivonja a forgalomból az összes tojását Németországban, és hogy már a hét eleje óta nem vesz tojást a bezárt holland telepekről. Az áruházlánc az MTI-t arról tájékoztatta, hogy 124 magyarországi üzletében csak belföldi forrásból származó tojás kapható, ezért a németországi termékvisszahívás nem érinti az Aldi Magyarországot. A tojásbeszállítók nyilatkozata alapján egyikük sem használ olyan szereket, amelyek Fipronilt tartalmaznak – közölték.

Az eset kapcsán uniós szinten zajlanak nyomon követési vizsgálatok.

A Nébih szakemberei folyamatosan kapcsolatban állnak a tagállamok társhatóságaival, hogy indokolt esetben a szükséges intézkedéseket és a lakosság tájékoztatását haladéktalanul megtehessék.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért felelős államtitkára péntektől augusztus végéig elrendelte a Magyarországra érkezett tojástételek és tojástermékek célellenőrzését. A szakemberek valamennyi ez év július 1. után az országba beszállított holland és lengyel eredetű tételből mintát vesznek. Emellett szúrópróbaszerűen vizsgálják az egyéb országokból származó termékeket is.

A hatóság javasolja, hogy az eset további részleteinek tisztázásáig, illetve annak lezárásáig a lakosság részesítse előnyben a kiváló minőségű magyar tojás fogyasztását.

A Nébih információi alapján a Magyarországon forgalomba kerülő étkezési tojás mintegy 35 százaléka származik külföldről, míg 65 százalékát adja a belföldi termelés. Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) adatai alapján Hollandiából idén mintegy 6500 tonna – étkezési, illetve ipari – tojás érkezett Magyarországra.

A „holland tojásügyben” érintett tételek szennyezettsége eltérő lehet, ezért a tojásban lévő szennyeződés jelentette kockázat mértéke is további számos szemponttól függ. Ezek közé tartozik például a fogyasztó életkora, egészségi állapota, a koncentráció mértéke is – tájékoztatott a Nébih.

A mostani ügyben nem az akut kockázat a jelentős. Extrém nagy mennyiséget kellene ugyanis rövid idő alatt elfogyasztani a termékből ahhoz, hogy jelentkezzenek az akut tünetek. Ilyen mértékű bevitelnél átmeneti idegrendszeri tüneteket okozhat. A jelenlegi szennyezettségi mértéknél ez nem várható. Inkább a hosszú távú kockázat a fontosabb, mivel a Fipronil zsírban oldódó hatóanyag, ezért felhalmozódik a szervezetben, így a megelőző intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a fogyasztók hosszú távon ne legyenek kitéve a májkárosító anyag hatásának – tartalmazza a Nébih tájékoztatása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!