Gazdasági okból nem hirdet nemzetközi vészhelyzetet a WHO

Nem hirdet nemzetközi vészhelyzetet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kongói ebolajárvány miatt, mert az túlságosan sok gazdasági kárt okozna.

Nincs szó globális vészhelyzetről, ez a Kongói Demokratikus Köztársaságon belüli vészhelyzet, súlyos válság, amely a szomszédos országokat is érintheti – mondta Preben Aavitsland, a WHO vészhelyzeti bizottságának ügyvezető elnöke genfi sajtótájékoztatóján.

Kifejtette:

a bizottság értékelése szerint a nemzetközi vészhelyzet kihirdetésével nemigen nyernének, viszont sokat lehetne rajta veszíteni, mert az azzal járó utazási és kereskedelmi korlátozások komoly károkat okozhatnak a kongói gazdaságnak.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban

tavaly kitört ebolajárványnak már 1411 halálos áldozata van.

Ezen a héten a betegség felütötte a fejét Ugandában is, ahol három embernél mutatták ki a kórt. Valamennyien Kongóból érkeztek, és ketten belehaltak a fertőzésbe. Az ugandai hatóságok szombaton kezdik beoltani azokat a személyeket, akik kapcsolatban álltak az áldozatokkal és megfertőződhettek.

Tedros Adhanom-Ghebreyesus, a WHO főigazgatója úgy vélte: új fejlemény az ebola átterjedése Ugandára, de a járvány kitörésének dinamikáját ez alapjában nem változtatja meg.

Több egészségügyi szervezet ugyanakkor szorgalmazta a nemzetközi vészhelyzet kihirdetését az ebolajárvány miatt annak érdekében, hogy megerősített közegészségügyi intézkedéseket vezessenek be, illetve fokozzák a válság megoldásának nemzetközi politikai támogatását.

Az utóbbi évtizedben négy esetben hirdetett a WHO nemzetközi szintű vészhelyzetet: 2014-16-ban a nyugati-afrikai ebolajárvány, 2009-ben az influenza pandémia, 2014-ben a járványos gyermekbénulás, 2016-ban pedig a Zika-vírus miatt.

Hozzászólások

választás után
Sike Sándor
A személyes kapcsolat teremthet bizalmat Heves megyében is
Nem lehet erőszakkal jót tenni, ahol nem igénylik a támogatást
Megelőzés / 52 perce
Évekre is börtönbe kerülhet, aki halálosan megfenyeget másokat 
Egységesítették a bírói gyakorlatot: ezentúl szigorúbban értelmezik a vonatkozó jogszabályt.
Gyász
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett Édesanyánk PÁDÁR JÁNOSNÉ sz. Nádor Mária életének 91. évében elhunyt. Búcsúztatása az egri Grőber temetőben lesz 2019. november 21-én 11 órakor. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és szeretett Édesanyánkat utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARCZIS LÁSZLÓNÉ sz. NAGY MARGIT életének 89. évében elhunyt. Temetése 2019. november 19-én 14 órakor lesz az ostorosi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, a drága édesapa, nagypapa és dédpapa TORMA MIKLÓS életének 88. évében elhunyt. Temetése a ternaörsi temetőben 2019. november 20-án, szerdán 12 órakor lesz. Előtte 11.30 órakor szentmise. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk szeretteinkkel és barátainkkal és mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYURKÓ JÓZSEFNÉ szül. RUNYAI KATALIN életének 87. évében 2019. november 12-én csendesen elhunyt. Búcsúztatása a Hatvani temető kápolnájában lesz 2019. november 22-én 11 órakor, temetésére 11.30 órakor kerül sor. A gyászoló család Cím: Dr. Gyurkó Péter, 3300 Eger, Szvorényi u. 14.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAJOROS ANDRÁSNÉ (DUNDIKA) a Centrum volt dolgozója 85. éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 19-én 15.30 órakor az egri Donát temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szilágyi Sándor életének 70. évében elhunyt. Temetése 2019. november 19-én 12 órakor az egri Kisasszony temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Tóth Sándorné sz. Lengyel Terézia 2019. november 10-én, életének 82. évében elhunyt. Temetése 2019. november 15-én 9.30 órakor lesz a Kisasszony Temetőben. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy drága édesapánk RÁKI LAJOS életének 78. évében elhunyt. Temetése 2019. november 15-én pénteken 15 órakor az egri Kisasszony temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYENES LAJOS életének 84. évében elhunyt. Temetése 2019. november 15-én 11 órakor az egri Kisasszony temetőben lesz. Gyászoló felesége, lánya, unokái, veje
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BÉRCZES JÁNOSNÉ szül. Hlatky Irén temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
„ Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, Örökké él, akit nagyon szerettek.” Mély megrendüléssel s fájó szívvel tudatjuk, hogy drága jó feleség, édesanya és nagymama Bozó Lászlóné szül. Grósz Mária hosszú, küzdelmes betegségben szenvedését feladva 2019. november 7-én életének 68.évében eltávozott közülünk. Temetéséről intézkedünk.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kovács Lászlóné sz. Holló Ilona 2019.október 31-én, életének 78. évében elhunyt. Temetése 2019. november 12-én 13 órakor lesz a Lajosvárosi Temetőben. A gyászoló család.
Megtört szívvel tudatjuk, hogy LENGYEL JÓZSEF nyugalmazott törzszászlós 2019. november 6-án, 83. éves korában elhunyt. Búcsúztatására katonai tiszteletadással kerül sor 2019. november 14-én, csütörtökön 12 órakor, Egerben a Kisasszony temetőben. A gyászoló család
"Nem múlnak el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) Kegyelettel és szeretettel emlékezem hét éve, 2012. november 9-én elhunyt Édesanyámra, SZALAY ISTVÁNNÉ Balogh Gizellára. Nyugodjék békében. Fia
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy CSÉPÁNYI ELEMÉRNÉ életének 90. évében elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2019. 11. 14.-én 14 órakor lesz. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága halottunk NAGY MIKLÓSNÉ (született: Papp Róza) temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
… merre keresselek? Képzeletben útra keltem. Végtelenen is túl mentem. Bolyongtam a nagy Semmiben, nem jött velem senki szemben. Nem volt kitől megkérdeznem: járt e erre a Kedvesem? Kérlek Kicsim! Hagyjál jelet! Tudjam merre keresselek? Itt van Rólad egy fényképem: aki látott, arra kérem: ha felismer, hát segítsen! ….én… Marczis Marikát keresem!
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy feleségem , édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamám BÉRCZES JÁNOSNÉ szül. Hlatky Irén / volt Vaswill dolgozó / életének 79.évében elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2019. november 11-én, 11 órakor lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették hogy PAPP ZOLTÁNNÉ (született: Molnár Rozália) életének 88.évében és PAPP ZOLTÁN életének 92. életévében elhunytak. Búcsúztató szentmise az egri Bazilikában 2019. november 8-án pénteken 13 órakor és végső nyugalomra helyezés 14 órakor a Lajosvárosi temetőben lesz. Gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama és dédnagymama NAGY MIKLÓSNÉ (született: Papp Róza) életének 87. évében, 2019. október 30-án elhunyt. Temetése a novaji temetőben 2019. november 7-én 15.00 órakor lesz. Gyászoló lánya, unokái és dédunokája
jó kapcsolat / 1 órája
Hazánkban nyílt meg Európa legnagyobb koreai kulturális központja
tenni kell valamit! / 1 órája
Tizenhárom uniós tagállam támogatta a magyar méhészeti javaslatokat
elismerés / 1 órája
Roska Botond neurobiológus kapta a Semmelweis Budapest Awardot
Botrány / 9 órája
Janet Jackson koncertjéről kivonult a közönség (videó)
Magyar falu program / 9 órája
Újabb 12 milliárd forintot kaptak a kistelepülések
először Magyarországon / 9 órája
Önvezető autós parkolórendszert készítettek