forró italok

2017.09.25. 14:29

Rengeteget költünk kávéra és teára

Piaci várakozások szerint 5-10 százalékkal is nőhet idén a kávék és teák forgalma, amely már az elmúlt egy évben is elérte a 70 milliárd forintot.

A magyarországi kávéfogyasztás jóval elmarad ugyan a skandináv országokétól, s angol módra az ötórai tea sem terjedt el, mégis 57 milliárd forintos forgalmat generált a kávék bolti eladása a Nielsen kiskereskedelmi indexe szerint. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a szemes és a kapszulás kávék.

A CBA a SPAR és az Auchan üzletláncok arról számoltak be emelkedett a kapszulás termékek forgalma, bár még mindig az őrölt kávé piaci részesedése a legnagyobb.

A felmérés szerint a magyar fogyasztók gyümölcsteákra költenek a legtöbbet, ezt szintén alátámasztotta CBA, hozzátették, a tea eladásából származó árbevétel 70-80 százaléka ősztől tavaszig realizálódik, de a csúcsidőszak hagyományosan az október–decemberi időszak.

Az esztendő vége a SPAR szerint is jelentősen befolyásolja az éves forgalmat, míg a kávé 4-5, addig a tea 5-6 százalékos növekedést érhet el, ha a szezon jól alakul.

A piackutató által felmért üzletekben 94 százalékos részesedéssel továbbra is a filteres teáké a főszerep. Míg a kávénál 80, addig a teánál 84 százalékot visznek el az összforgalomból a gyártói márkák.

A SPAR közlése szerint az elmúlt időszakban a valódi gyümölcsteák mellett a herbateák és az úgynevezett funkcionális teák értékesítése ugrott meg. A fekete tea eladásai stagnálnak, az ízesített változatainál pedig csökkenés figyelhető meg. A kapszulás teák kiszorulóban vannak, jelentősen csökkent a piacuk, a filteres és a szálas verziók pedig egyaránt növekedést produkáltak.

Az elmúlt időszakban, akárcsak más termékkategóriáknál, az ár-érték arány vált a legfontosabb tényezővé a vásárlások alkalmával – tette hozzá Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Az Auchan szerint az ár fontos szempont a vásárláskor, de egyre többen figyelembe veszik a kényelmi szempontokat is a termékek kiválasztásakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!