turizmus

2017.08.04. 11:20

Soha nem utazott még ennyi magyar Horvátországba

Soha nem utazott még egy hónap alatt annyi magyar turista Horvátországba, mint idén júliusban, amikor számuk meghaladta a 200 ezret, de év végéig a tavalyit szintén meghaladó adatokat várnak a magyaroktól – mondta el a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője pénteken az MTI-nek.

Marin Skenderovic arról számolt be, hogy csak júliusban közel 201 ezer magyar turista 1,091 millió vendégéjszakát töltött az adriai államban, számuk 9,3 százalékkal, az ott töltött idő pedig 7,1 százalékkal haladta meg a tavalyi hasonló időszaki adatot. Ezzel hazánk küldi a hetedik legtöbb turistát Horvátországba.

Az év első hét hónapjában összesen egyébként 312 ezer magyar vendég érkezett Horvátországba, 14,4 százalékkal több mint tavaly július végéig, így a hét hónapos adatok szerint a magyar turisták számban a 9. helyen szerepelnek, megelőzve még Olaszországot is.

A horvát turisztikai szakember felidézte, hogy tavaly – minden korábbi rekordot megdöntve – 513 ezer magyar turista járt Horvátországban, a vendégek 2,753 millió vendégéjszakát töltöttek ott. A jelenlegi tendenciák alapján idén is több mint félmillió magyart várnak a tengerparti országba, a vendégéjszakák száma pedig várhatóan túllépi majd a 3 milliót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!