fejlődés

2018.01.09. 19:33

Tavaly 15 százalékkal nőtt az utasforgalom a Budapest Airporton

Az utasforgalom mellett nőtt a kezelt légiáru mennyisége is.

Tavaly 13,1 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 14,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban – derül ki a CAPA légiközlekedési tudásközpont legfrissebb adataiból.

Az általuk kedden publikált jelentés szerint a Budapest Airport decemberben egymilliós utasforgalmat bonyolított le, nem szakadt meg az április óta tartó trend, azóta minden hónapban eléri, illetve meghaladja az egymilliót az érkező és induló utasok száma.

Az év egészében Ferihegyen 13,1 millió utas volt, míg egy évvel korábban 11,4 millióan fordultak meg a budapesti légikikötőben.

Az utasforgalom mellett nőtt a kezelt légiáru mennyisége is: decemberben 11,2 ezer tonna áru érkezett és indult, 6,2 százalékkal több, mint tavalyelőtt decemberben, az év egészében pedig 127 ezer tonna áru mozgott a repülőtéren, 13,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Ezekből fakadóan Budapesten nőtt a gépmozgások száma is: tavaly 102 747 le- és felszállást regisztráltak, 6,9 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!