Versenyelőny

2018.01.25. 12:44

Tavaszig odaítélik a vállalkozásoknak járó uniós támogatásokat

Így a magyar vállalkozások korábban kapják meg az uniós fejlesztési támogatásokat a környékbeli országok vállalkozásaihoz képest, és két évük marad a fejlesztések befejezésére – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 csatornán.

Csepreghy Nándor közölte: a kormány tavaly március 31-ig teljesítette azt a vállalását, hogy a 2014-2020-as ciklus összes fejlesztési forrását meghirdeti, mintegy 9500 milliárd forint értékű pályázatkiírással.

Körülbelül 11-12 ezer milliárd forint értékű pályázati igény érkezett be – tette hozzá. Megjegyezte, a kormány tavaly 2488 milliárd forintot fizetett ki a nyertes pályázóknak.

Az államtitkár kiemelte, az állam és a vállalkozók együttműködése fontos ahhoz, hogy a gazdasági növekedés a tavalyi évhez hasonló legyen. Ezért idén olyan kisebb intézményrendszeri változások várhatók, amelyek a vállalkozásokat a projektek megvalósításában segítik – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában