természetes kétlakiság

2018.03.06. 13:57

Oroszlán Szonját a családja várja Amerikában

A színésznő jó ideje Amerikában él, viszonylag ritkán látogat haza. Ilyenkor csakis a családjára és a barátaira koncentrál, igyekszik bepótolni a kimaradt időt.

Budapest, 2012. február 24. Oroszlán Szonja színésznő a DTK - D. Tóth Kriszta Show című talkshow TV-felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. A műsor kéthetente jelentkezik az m1 csatornán, amelyben D. Tóth Kriszta, az egykori híradós, brüsszeli tudósító és meseíró új szerepben mutatkozik be.

Forrás: MTVA Fotó

Fotó: Zih Zsolt

Azonban az is előfordul, hogy munka miatt szeli át az óceánt.

„Mindig akad egy jó indok, hogy hazajöjjek, ami most a Valami Amerika harmadik részének díszbemutatója. Kissé úgy is érzem magam, mint egy osztálytalálkozón, hiszen tizenhét év telt el az első rész forgatása óta. Kimondani is sok, így csak remélni tudom, hogy nem fogott rajtam túlságosan az idő” – mondta nevetve a híresség a HOT! magazinnak.

„Már nem keresem a helyemet”

Bár örömmel mond igent a hazai rendezők filmes felkéréseire, a színházi lét túlságosan lekötné, neki pedig egyelőre esze ágában sincs hazaköltözni.

„Számomra soha nem volt kérdés, hogy egyszer Amerikában fogok élni. De annyira jól futott itthon a szekér, hogy végül mindig maradtam. Idővel mégis elfogott a vágy, hogy új ingereket, kihívásokat keressek. Miután kimentem, hamar megtaláltam a számításaimat. Felvettem az ottani ritmust, és azon kaptam magam, hogy beleolvadtam a közegbe. Megvan, melyik boltban vásárolok, hol iszom a kávét, hol jógázom; már nem keresem a helyemet. Dolgozom, meghallgatásokra járok, lassan ki is jön egy független film, amiben játszom” – tette hozzá a színésznő, aki egy csöppet sem bánja, hogy a tengerentúlon nem ismerik fel.

„Nem tudok ellenállni a magyar konyhának!”

Szonja egyáltalán nincs magára hagyva: évekkel ezelőtt elvégzett egy iskolát, ahol nagyszerű barátokra tett szert. Ráadásul számos rokona él Philadelphiában.

„A kétlaki életforma teljesen megszokottá vált, főleg mert a családom fele kint van, bármikor átugorhatok hozzájuk. Ők jelentik számomra a hátországot, és mindig rántott hússal várnak.”

A híresség odáig van a magyar ételekért, így ha két hétnél többet tölt itthon, rögtön felszaladnak rá a kilók.

„Ha hazajövök, nem tudok ellenállni az igazi magyar konyhának. Az első dolgom, hogy leadom a listát a szüleimnek, akik el is kényeztetnek a finomabbnál finomabb falatokkal. Jólesik betankolni, de amint visszatérek a megszokott kerékvágásba, újra kíméletesen étkezem.”

Híres iskolatársak

Az American Academy of Dramatic Arts, ahol Szonja tanulta a mesterséget, igen nagynevű intézmény, itt végzett az elmúlt évtizedekben többek között Anne Hathaway, Danny deVito, Grace Kelly, Kirk Douglas, Kim Cattrall és Robert Redford is.

 

Forrás: MTVA Fotó/Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában