Istenben hisz

2019.11.29. 17:15

Korda Györgyben már nincs félelemérzet (videó)

Amikor kábelgyári melósként, illetve sorkatonaként bársonyos hangjával a körülötte lévőket szórakoztatta, nem sejtette, hogy milyen csodálatos, fényes jövő vár rá. Tehetségével, szorgalmával és kitartásával ő lett mindenki „Gyurija”.

Ruttka Ildikó

Budapest, 2019. június 19. A Budapest díszpolgári címmel elismert Korda György elõadómûvész az Újvárosháza dísztermében 2019. június 19-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A HOT! magazin készített interjút az énekessel.

Megsínyletted, amikor nyolcéves korodban elváltak a szüleid?

Drága apámat munkaszolgálatosként elvitték a II. világháború idején a frontra, édesanyámmal ott maradtunk a Dob utcai lakásban. Sosem tudtuk, megérjük-e a másnapot. Amikor apám ‘45-ben hazatért, olyan pletykákat hallott anyámról, amelyeket nem tudott feldolgozni, ezért ment szét a házasságuk. Bármi történt, haláláig anyámat szerette, ha ezt büszke férfiként nem is mutatta többé. Annyira a szívükön viselték a sorsomat, hogy szinte semmit nem érzékeltem a válásból. Ha anyámnál voltam, otthon voltam – ha apámnál, a két nagynéném agyonkényeztetett. Meseszép gyerekkorom volt, a szüleim sziklaszilárd hátteret biztosítottak anyagilag és erkölcsileg.

Óriási sztár voltál, amikor két évre bevittek katonának. Azt hogy viselted?

Azt hittem, vége a karrieremnek, de kiderült, hogy szereztem háromszáz új rajongót! Bebizonyítottam nekik, hogy én is olyan vagyok, mint ők, és emiatt örökre a szívükbe zártak. Akikkel ott bajtársak voltunk, életünk végéig kitartunk egymás mellett.

Az első feleséged Kovács Ibolya primadonna volt. Miért ment tönkre a kapcsolatotok?

Csupán négy hónapig tartottak a mézesheteink, utána csak nagyon ritkán látogathattam haza a sorkatonai szolgálatból, és így lassan elhidegültünk. Mire leszereltem, már külön folytattuk az életünket, de barátok maradtunk. Hivatalosan húsz év múlva váltunk el, akkor is csak azért, mert beleszerettem Kláriba, és el akartam venni.

Már a pályád elején igazi profiként álltál ki az emberek elé. Nem akartál színész lenni?

Jelentkeztem a Színművészetire, de a harmadik rostánál Várkonyi Zoltán kirúgott – teljesen jogosan... Nem fájt, mert nem igazán akartam színész lenni, csak a művészpálya, a színpad vonzott. Nem volt kedvem a kétkezi munkához, el sem tudtam képzelni, hogy évekig bejárjak valami munkahelyre.

Mégis dolgoztál a Kábelgyárban.

De csak pár napig. Apám azt mondta, hogy ha nem leszek vegyésztechnikus, bead segédmunkásnak. Úgy is tett!

A Kábelgyárban udvari takarítónak osztottak be, én meg söprés közben énekeltem.

Annyira tetszett a melósoknak, hogy inkább megcsinálták helyettem a munkámat, csak szórakoztassam őket! Hazaérve szóltam apámnak, hogy énekelni szeretnék tanulni. Megtalálta a legjobb tanárt, Vécsey Ernőt, aki azt mondta: ha megjelenek nála, ha nem, kéri a száz forintot! Néha eszembe jut, hogy milyen mélyről indultam, hogy a fejlődés minden lépcsőfokát megjártam, az emberek pedig nyomon követhették.

Szingli sztárként nagykanállal faltad az életet, megőrültek érted a nők. Ám 1980-ban találkoztál Balázs Klári énekesnővel, és attól kezdve már csakis ő létezett a számodra! Miben különbözött annyira másoktól, hogy el is vedd?

Még ennyi év után sem tudom! Egy férfit ki lehet ismerni, de egy nőt soha! Én minden partneremet szerettem, tiszteltem, bár senkihez sem tudtam hűséges lenni. Arra viszont emlékszem, hogy

Klárival az első komolyabb együttlétünk után azt éreztem: „Hoppá, ez valami más!” Fülig szerelmes lettem úgy, hogy még ma is tart.

Klári előtt mindenkivel külön pénzen voltam, de vele az is természetes volt, hogy közös számlát nyissunk. Amikor összekerültünk, már elég jól álltam anyagilag, mégis magától értetődött: mindenem az övé is. Mielőtt eljött az exétől, azt kértem: „Ne hozz semmit, csak te gyere!” Javában együtt éltünk, amikor egy korábbi szerződés értelmében hónapokra el kellett utaznom Amerikába. Annyira hiányzott odakint Klári, hogy szilveszterkor felhívtam, és csak annyit mondtam: „Küldöm a jegyet, gyere azonnal!”, ő meg másnap repülőre ült. Azóta egy napot sem töltöttünk külön.

Már 1966-ban karriert csinálhattál volna a tengerentúlon, később is csábítgattak, amikor tíz évig kint éltetek Klárival. Ma a Beverly Hillsen lehetne házad... Miért mondtál nemet?

Még éltek a szüleim, én pedig nagyon szerettem őket, sosem tudtam volna itt hagyni őket.

Édesanyáddal milyen volt később a kapcsolatod?

Gyakran ugrottam be hozzá ebédelni a József körút 41-be, ahol egy udvari, egyszobás lakásban lakott. Gyűjtötte rólam a cikkeket, büszke volt rám, ott volt a koncertjeimen, ahogy a nagynénéim és apám is. Életem legnagyobb kudarca, hogy amikor harminc évvel később átköltöztethettem magunkhoz a Rózsadombra, az én drága anyám boldogtalan lett. Pedig személyzet leste a kívánságait, Klárival azt sem tudtuk, hogy kényeztessük, ám ő egyre visszavágyott a József körútra. Két évig élt még velünk, mielőtt elhunyt. Azóta is lelkiismeret-furdalás gyötör.

Apáddal mi lett?

A Pozsonyi úton lakott egy pazar, Dunára néző, 85 négyzetméteres tanácsi lakásban. Amíg Klárival építkeztünk a Szikla utcában, addig ott laktunk. Amikor meghalt, és a tanács szinte másnap elvette a lakást, az viszont fájt, mert valahol a magaménak éreztem az otthont, amiben apám 35 évig élt. De amit a szüleim elvesztése hiányban okozott bennem, azt megkapom Kláritól. Ma ő az én hátországom.

Balázs Klári és Korda György énekesek a debreceni Campus Fesztiválon 2019. július 19-én
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Neki is köszönhető, hogy ilyen remek kondiban vagy?

Így igaz. Odafigyel arra, hogy mit eszem, mennyit és mikor. Sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok, és igyekszem naponta mély és pihentető alváshoz jutni.

A hosszú fellépéseken pedig a feleségem az én nagy trükköm: amikor fél óra után elfáradok, Klári elénekel pár szólószámot, én meg azalatt jól kipihenem magam a színfalak mögött a közös záráshoz.

Az ember azt hiszi, örök életű – nekem is csak mostanában jutott el a tudatomig, hogy nem így van. 2012 és 2014 között három olyan betegségem volt, amelyek miatt háromszor kerültem intenzív osztályra. Az utolsónál őszinte hittel kértem Istent, hogy vegyen magához vagy segítsen továbbmennem. Azóta nyugodt vagyok. Többé már nincs bennem félelemérzet, tudom, hogy van, aki segít, akiben hiszek. Ehhez bizony meg kell „bölcsülni” – én nyolcvanévesen jutottam el ide.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában