nem először

2020.06.22. 12:49

Karambolozott Kozso, rendőrt kellett hívni

Az énekes azt állítja, még zöld lámpánál indult el.

Forrás: Ripost

A budapesti Kodály köröndnél karambolozott Kozso – írja a Ripost. Az Ámokfutók frontembere a kereszteződésben egy másik autóba szállt bele, ám állítja, még a zöld jelzésnél indult el. A baleset még június 16-án történt, ám szerencsére senki sem sérült meg, csak anyagi kár keletkezett.

Mivel a karambolt követően Kozso nem tudott megegyezni a másik autó sofőrjével, ezért kihívták a rendőröket is.

A lap megkeresésére a rendőrség azt válaszolta, hogy 2020. június 16-án 14 óra 25 perc körül két autó ütközött össze Budapest VI. kerületében a Kodály köröndnél. A balesetben senki nem sérült meg. A rendőrség vizsgálja az anyagi káros baleset körülményeit” – közölte a BRFK Sajtóosztálya. A Ripost megkérdezte Kozsot is a történtekről, aki ügyvédjén keresztül tisztázta a helyzetet.

„Az egyik fél azt állítja, hogy akkor indult el, mikor zöldre váltott a lámpa, a másik azt mondja, hogy még szabad jelzésen halad át.

Amennyiben van külső, független szemtanú, akkor a rendőrség meg tudja állapítani, ki szegett szabályt. Tanú hiányában viszont nem lehet egyértelműen megállapítani a felelőst egy állítás, egy tagadás esetén, így ekkor a szabálysértési eljárás megszűnése várható. A rendőrségi kihallgatás egyébként még egyik fél részéről sem történt meg.

Kozso álláspontja az, hogy ő szabályosan a zöldön haladt át”

– mondta a Ripost-nak az énekes ügyvédje, Dr. Újvári Zoltán.

Nem ez volt az első eset, hogy Kozso karambolozott

2017 augusztusában egy budapesti kereszteződésben a zenész egy motorossal ütközött: hátulról találta el a robogón ülő nőt, aki az ütközés után több métert repült, és két helyen is eltört a lába. Az énekes kezdetektől állította, hogy nem hibázott, mivel nem volt esélye elkerülni a karambolt. Végül egy évvel később a rendőrség által kirendelt közlekedési szakértő az Ámokfutók frontemberének adott igazat, és a hatóság is felmentette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában