Ökumenikus Segélyszervezet

2020.08.25. 14:31

Wolf Kati segített eljuttatni a rászorulókhoz a tanszercsomagokat

A 1353-as adományvonalat hívó adományozóknak köszönhetően és a Magyar Posta segítségével érkeznek az iskolakezdéshez szükséges eszközök a családokhoz.

Forrás: MÖS

Fotó: Fekete Dániel

Az Iskolakezdés együtt! nevű segélyakció vége felé közeledve gőzerővel zajlik az új, minőségi tanszerekből álló csomagok összeállítása, és megkezdődött az adományok kiszállítása is – közölte kedden az Ökumenikus Segélyszervezet, amelynek munkatársai és önkéntesei folyamatosan dolgoznak, hogy a segítség a szervezet országos intézményhálózata és a Magyar Posta segítségével a koronavírus miatt idén kétszer annyi, azaz összesen 2000 gyerekhez eljusson az első becsengetés előtt.

Bár napról napra gyűlik a pénz a 1353-ra érkező 250 forintos hívásokból, még mindig sok adományra van szükség, hogy teljesüljön a Segélyszervezet augusztus közepén meghirdetett célkitűzése.

Az első rászoruló családnak postásautóval vitték el az adományt, ahol Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet elnökigazgató-helyettese elmondta: nagy öröm, hogy idén is sokan álltak már a segélyakció mellé. Hozzátette, most, a kampány hajrájában is várják a hívásokat, hogy mind a 2000 gyermeknek tudjanak segíteni a beiskolázásban.

Az adományvonalat tárcsázók és a segélyszervezet honlapján adományozók mellett Gáncs Kristóf köszönetet mondott az adománygyűjtésben és az Iskolakezdés együtt! segélyakció logisztikájában is segítséget nyújtó Magyar Posta Zrt.-nek. Elmondta, hogy jó ütemben halad a segélyakció, így minden esély megvan rá, hogy tanévkezdésig az összes csomag eljut a magyarországi gyerekekhez. Emlékeztetett: a korábbi évekhez hasonlóan a tanszercsomagokhoz szükséges forrásokon felül beérkező adományokból a segélyszervezet az év többi időszakában is támogatni tudja Kapaszkodó programjának keretében a rászoruló gyerekeket.

Hagyomány és kötelesség a segítségnyújtás

A csomagok összeállításában önkéntesekkel, az adományok célba juttatásában pedig szállítással segítő Magyar Posta Zrt. képviseletében Panulin Ildikó, a vállalat szóvivője azt mondta: „Az idei tanévkezdés a családok számára a koronavírus-járvány miatt talán még nehezebb lehet, mint a korábbi években volt. Ezért kiemelten fontos, hogy a vállalatok legalább szinten tartsák, vagy ha tudják, bővítsék támogatásaikat. A Magyar Posta számára egyszerre hagyomány és kötelesség támogatni az Ökumenikus Segélyszervezet iskolakezdési akcióját a rendelkezésre álló eszközeivel, ahogy az elmúlt 8 évben is tettük. Bízunk benne, hogy a célul tűzött duplázás sikeres lesz, és a postások kétszer annyi csomagot kézbesíthetnek.”

A keddi tanszercsomagok összeállításában és a rászoruló családhoz való eljuttatásában Wolf Kati énekesnő, a kampány arca is segített önkéntesként. A sztárok az elmúlt napokban saját közösségi felületeiken is arra biztatták követőiket, hogy aki teheti, hívja a 1353-as adományvonalat vagy adományozzon a www.iskolakezdesegyutt.hu oldalon.

Borítóképünkön Wolf Kati énekes tanszercsomagot pakol egy postakocsiba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában