Ország-világ

2021.02.12. 05:50

Vádat emeltek a nagymama ellen, aki két unokájával hajtott a sínekre

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség az ellen a nagymama ellen, aki tavaly februárban a piros jelzés ellenére a sínekre hajtott Kecskemétnél, és összeütközött az érkező vonattal. Két unokája: Niki és Szandi a helyszínen életét vesztette.

Az egész Kecskemétet sokkoló tragédia tavaly február 16-án reggel történt. A vádlott 62 éves nagymama Kecskemét-Katonatelepen a boltból autóval tartott hazafelé unokáival, a nyolc éves Nikivel és a 11 éves Szandival, amikor a Barka utcai vasúti átjáróhoz értek – írja a baon.

– A látási viszonyok jók voltak, a nő 20-25 km/h sebességgel hajtott. A fénysorompóval biztosított vasúti átjáró előtt a vádlott annak ellenére nem állt meg, hogy a fénysorompó legalább 40 másodperce villogó piros jelzést adott, valamint jobbról egy vonat közlekedett.

A vádlott ráhajtott az átjáróra, ami miatt az érkező vonat a gyorsfékezése ellenére 120 km/h sebességgel a személygépkocsi jobb oldali középső-hátsó részének ütközött – mondta el dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség szóvivője.

Az ütközés ereje miatt a Suzuki kettétört, a hátul utazó két gyermek kiesett az autóból és olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak.

– A vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, miszerint a vasúti átjáró előtt a közúti jelzőtáblánál meg kell állni, ha bármely irányból vasúti jármű közlekedik, illetve ha a fénysorompó villogó piros jelzést ad. A vádlott a cselekményével a vonaton utazók életét, testi épségét is veszélyeztette – nyilatkozta a szóvivő.

A szabadlábon védekező vádlottat a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségén kívül közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel is vádolja. A nagymama bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!