2021.02.01. 05:49
Ebben reménykedhetünk! Magyar kalapácsgyógyszer üti ki a Covid-fertőzést
Megelőzésként közel féléves védettséget, fertőzés esetén pedig enyhe vagy középsúlyos fázisban ígér hatékony védelmet egy ígéretes magyar gyógyszer. Még idén megkezdődhet a klinikai vizsgálat.
Forrás: Shutterstock / illusztráció
Fotó: Shutterstock
Mindössze két hatóanyag alkotja azt a magyar gyógyszert, amely hatékony védelmet nyújthat a koronavírus-fertőzés ellen, illetve akár még a középsúlyos betegeknél is gyógyulást hozhat. Az infúziós gyógyszeren az ELTE, a Pécsi Tudományegyetem, a Richter Gedeon gyógyszergyártó és az ImmunoGenes biotechnológiai cég dolgozik. A kutatók már sikeres sejt- és állatkísérletekkel büszkélkedhetnek, a következő időszakban többek közt a hatóanyag dózisát állítják be, illetve toxikológiai vizsgálatokat végeznek, hogy még 2021-ben megkezdődhessenek a klinikai tesztek.
Fehérje a kalapács feje, antitest a nyele
A koronavírus úgy működik, hogy tüskefehérjéivel a szervezet ACE2-receptoraihoz kapcsolódva bejut a sejtekbe, ahol sokszorozza magát és megbetegíti az embert. Hogy védhet ez ellen a magyar készítmény? „Úgy kell elképzelni, mint egy kalapácsot. A kalapács feje egy molekuláris csapda, a nyele pedig egy antitest meghatározó szakasza” – fogalmazott Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja a Demokratának – idézi a Ripost.
A mesterségesen előállított víruscsapda lényege, hogy rengeteg ACE2-t juttat a szervezetbe, a vírus pedig az emberi sejtek helyett ezekhez kapcsolódik. A másik hatóanyag, az antitest lényege pedig, hogy megakadályozza a szer gyors kiürülését a szervezetből.

Fotó: Ripost
A készítmény, mely a bejuttatást követően 12 órával már hat, megelőzésnél 168 napos védettséget biztosíthat az egészséges szervezet számára. Ugyanakkor az enyhe vagy középsúlyos betegeknél pedig a szervezetükben képződő koronavírusokat hosszú ideig blokkolhatja a gyógyszer.
450 molekulát teszteltek
A magyar gyógyszer kifejlesztésének munkálatai egy évvel ezelőtt kezdődtek, 2020 márciusában jött létre a konzorcium, melyet 300 millió forinttal támogatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A gyógyszerhez szükséges molekulát a Richter Gedeon biotechnológiai üzletágának sikerült előállítania, a közel egygrammos hatóanyagot pedig a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában vizsgálták. A szakemberek megállapították, hogy a mintegy 450 hatóanyag közül ez a molekula gátolja a leghatékonyabban a koronavírus-fertőzést.
Minden mutáció ellen véd
Miközben újabb és újabb koronavírus-mutációkról érkeznek hírek, melyek közül a brit például a vuhaninál jóval agresszívabban terjed, a szakemberek szerint az új magyar gyógyszer minden kórokozó vírusmutáns ellen véd. Ha ugyanis a vírus úgy mutálódik, hogy nem képes a hatóanyaghoz erősen kapcsolódni, akkor a sejtek felszínén lévő ACE2-receptorhoz sem kötődik majd, így ártalmatlanná válik.

Óriási előnyt hozhat a magyar gyógyszer
Bár a világban számos kutatás zajlik a koronavírus területén, nemcsak védőoltásokat, de gyógyszereket is fejlesztenek, ugyanakkor a verseny közepette komoly előnyt jelenthet hazánknak egy magyar gyógyszer. Annak ugyanis – a sikeres klinikai tesztek és engedélyeztetés után – a hatóanyagait és magát a készítményt is Magyarországon gyártják majd, így azzal elsősorban a magyar betegeken, embereken lehet segíteni, s hazánk még kevésbé válik kiszolgáltatottá a külföldi gyártókkal, fejlesztőkkel szemben.
Borítókép: illusztráció
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten