Bulvár-celeb

2022.12.11. 06:00

Galambos Lajos Hajdú Péter műsorában magyarázkodik: a bírónő miatt nem ment el a tárgyalásra (videó)

A zenésznek a másodfokú bíróság ítélete alapján már biztosan börtönbe kell vonulnia. Kérdés, hogy belenyugszik-e.

Forrás: Ripost

 Most Hajdú Péter internetes műsorában beszélt az ügyről: várják a írásbeli indoklást, utána ellentámadásba lendülnek. Mint mondta, akár a római pápához is elmennek.

Bár Lagzi Lajcsi magyarázkodik és úgy tesz, mintha nem érdekelné őt a bevonulás és elsőfokú ítéletének súlyosbítása, valószínűleg mégsem olyan egyszerű ez számára, mint mutatja. 

December 9-én indult a Frizbi TV, azaz a Frizbi Hajdú Péterrel a YouTube-on. Mint Hajdú Péter az Origónak elmondta, megpróbál aktuális témákban kérdezni vendégeket, nem a múlttal  szeretne foglalkozni. Az első vendége Galambos Lajos volt.

A muzsikus magyarázkodni próbál az adásban, olyanokat állít, hogy „Európában még nem fordult elő ilyen büntetés”. Az ítélet írásos indoklását nem látta, szerinte hatvan napon belül meg kell kapnia. „De két hónapon belül kopogtathat egy behívó” – jegyezte meg.

Vitatja a jogerős bírósági ítéletet, szerinte a szolgáltatókat nem érte kár. Hajdú Péter megkérdezte, miért nem ment el a bíróságra, amikor a sorsáról döntöttek, erre különös választ adott: „Azt a gyalázkodást, amit a bírónő előadott, nem volt kedvem meghallgatni.” Abban bízik, hogy nem kell börtönbe mennie: „Ha kell, elmegyünk a római pápához is” – jelentette be. 

Bővebben a videóban:

Karácsony és újév környékén felkerül még az internetre két korábbi adás, majd január közepétől beindul a nagyüzem – mondta Hajdú Péter az Origónak. 

„Nem 8-10 perces tartalmat készítek, hanem rendes tévéműsort láthatnak majd a nézők, csak épp streamingen. Nagyon szeretném, ha a tévéműsorok nézettségét hoznánk majd, és erre látok is esélyt, mert az Összezárva Hajdú Péterrel teljes cicciolinás adását a YouTube-on 2,5 millióan látták, azaz van ebben perspektíva.” 

Tavasszal és ősszel is 20-20 adást terveznek, ha akad exkluzív tartalom, akkor a tévés szerint több is szóba kerülhet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában