Bulvár-celeb

2023.03.11. 05:35

Hajdú Péter őszinte vallomása: titkos alkut kötött a tanárával (videó)

A népszerű tévés saját kanapéján ülve beszélt a furcsán sikerült nyelvvizsgájáról.

Forrás: Ripost

Hajdú Péter komolyan veszi a szakmáját, amelyet főként az időközben a netes térbe költözött Frizbiben gyakorol, immár hosszú évek óta. Most gondolkodás nélkül mondott igent a Ripost kérésére, és átült az ikonikus kanapéra, ahol az ő vendégei szoktak őszintén beszélni magukról.

A beszélgetés során többek között az is kiderült, hogy a tévésnek három nyelvvizsgája van, ami valójában csak kettő...

Én még a főiskolán is puskáztam a spanyol szóbeli szigorlaton és le is buktam. Nekem azóta visszatérő rémálmom a spanyol nyelv. A gimnázium után letettem a német középfokú C nyelvvizsgát, később a szóbeli felsőt is. Angolból pedig letettem a középfokú C-t

– kezdte a Ripost munkatársának Hajdú Péter, aki nem tagadja, hogy a spanyol nyelvvel három éven át csak küszködött.

A külker fősulin úgy volt, hogy ha négyes fölöttire írtuk meg a szigorlatot, akkor szakmaival bővített felsőfokú vizsgát kaptunk az adott nyelvből. Németből jó voltam, de végül csak a középfokot kaptam meg, mert a szóbelit elsumákoltam. Spanyolból pedig konkrétan lemásoltam a mellettem ülő írásbelijét. Jött a nyelvtanár, és mondta, hogy nagyon jó lett, így meglehet a felsőfok. Én persze semmit nem tudtam, így a szóbelin puskáztam, lebuktam és ki is vágtak

 – vallotta meg a tévés, aki ennek ellenére megszerezte a nyelvvizsgát.

Végül a spanyoltanár közölte velem, hogy meg fog buktatni, mivel én három éven át átvertem, és másodszor is kivágott. Tanszékvezetői engedély kellett ahhoz, hogy diplomám lehessen. Meg kellett tanulnom negyven tételt úgy, hogy nem tudtam spanyolul. Úgy magoltam be mindent, mint egy verset. Kihúztam valamilyen biztosítással kapcsolatos tételt és elmondtam. Végül a tanszékvezető közölte velem, hogy négyes lett az írásbelim, de azt biztosan másoltam, és mivel ezt a tételt tudtam, ad egy kettest, és kapok egy középfokot, de soha senkinek nem mondhatom el, hogy spanyolból nyelvvizsgám van

– idézte fel régi "szép" emlékeit Hajdú Péter.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában