Bulvár-celeb

2024.09.28. 17:25

Újabb hírek érkeztek a baleset után Kempf Zozóról

Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek, aki a múlt héten szenvedett súlyos balesetet Svájcban.

MW

Fotó: TV2

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombati sajtóközleménye szerint a 28 éves sportoló súlyos agyrázkódást és többszörös arccsonttörést követően lábadozik, de már elhagyhatta az intenzív osztályt, mivel csigolya-, illetve gerincvelő-sérülés sem mutatható ki nála.

Bessenyei Dávid neurológus szakorvos elmondta, a kerékpárossal és svájci kezelőorvosaival videóhívás formájában egyeztet. Hangsúlyozta, Kempf állapota a történtekhez képest kielégítő és megnyugtató, mozgáskészséggel, mozgáskoordinációval kapcsolatos károsodás nem alakult ki nála.

„Mindenképpen bizakodóak lehetünk, mert állapota stabil, és napról napra jobban érzi magát. Biztosak lehetünk benne, hogy a sportban mutatott elszántsága a gyógyulásban is sokat számít majd” – szögezte le az orvos.

Város Viktória, az MKSZ szakmai alelnöke, szakágvezetője elmondta, Kempf az orvosokkal és az ápolókkal angolul és magyarul is kommunikál. Hangsúlyozta, az MKSZ mindenben segíti és támogatja a felépülését. Hazatérésének időpontját állapotának javulása fogja meghatározni.

Az MKSZ köszönetet mondott a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársainak és Magyarország Berni Nagykövetségének, amiért „óriási segítséget nyújtottak Kempf zökkenőmentes és hatékony ellátása érdekében”.

A szabadstílusú BMX-versenyző a múlt héten a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon olyan balszerencsésen esett és ért talajt a gyakorlata közben, hogy fejsérülése miatt kórházba, az intenzív osztályra szállították.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!