2024.09.28. 12:04
Brutális baleset: mozdítani sem tudja a lábát Horváth Éva
Horváth Éva elmesélte, hogy történt a brutális baleset.
Fotó: Mediaworks Archívum
Brutális baleset érte a napokban Horváth Évát – szúrta ki a Bors. Az influenszer egy Instagram-sztoriban mesélte el a részleteket, és azt is, hogy van most.
Mint elmondta, a medencében érte a baleset, az egyik lába sérült meg úgy, hogy most még mozgatni sem tudja. Sok problémája volt a térdével, azt is tudja, milyen a keresztszalag szakadás, de ilyen súlyos sérülése még nem volt. Kórházba kellett mennie, de azóta szerencsére már otthon pihen.
„Ez viszont most valami nagyon más. Gyakorlatilag a vádlimtól lefelé megszűnt a lábam létezni és egyáltalán nem tudom terhelni.
Elég magas egyébként a fájdalomküszöböm, de ez most nagyon fáj, egyáltalán nem tudok ráállni és nem tudom terhelni. Öt napom van most rá, hogy javuljon. Eltörve nincs, de ebben én is biztos voltam. Bízom a legjobbakban.” – írta Instagram-posztjában az édesanya, aki arra is kitért, hogy a lehető legrosszabbkor történt a baleset, mert most kezdett el újra sportolni, és csak reméli, hogy nem telik majd el több hónap, mire újra helyrejön.
Bulvár-celeb
- Felkavarta az állóvizet Singh Viki, olyan bomba testet villantott
- Szerette a Dallast? Mit szólna a 2024-es változathoz?
- Hatalmas bírságot kapott Nagy Feró a kutyái miatt
- Ezekkel a trükkökkel ősszel is ragyogó maradhat a kertünk
- „Tisztázni akarjuk a fiunk nevét” – tanúmeghallgatásokkal folytatódik Babicsek Bernát ügye