2024.09.24. 04:05
Rúzsa Magdi már meg is találta a Megasztár idei győztesét? Mutatjuk!
Egy 21 éves lány bűvölte el az énekhangjával Rúzsa Magdit.
Rúzsa Magdi a Megasztár zsűrijében keresi a tehetségeket
Forrás: TV2
Még csak az első válogató zajlott le, Rúzsa Magdi szerint máris megvan a Megasztár 7. évadának győztese. Tóth Abigél Evelin sokakat lenyűgözött. A fiatal lányról kiderült, hogy egy bántalmazó kapcsolatból kilépve szeretné bebizonyítani, első sorban saját magának, hogy érdemes rá, hogy szeressék, hogy szeresse önmagát, és hogy van helye a népszerű tehetségkutató műsorban.
Nem először próbálkozik a Megasztár nagy esélyese
"Igazából nem ez az első alkalom, hogy jelentkeztem egy tehetségkutató műsorba, de annak idején még nagyon fiatal voltam, 13 éves lehettem, és a korom miatt nem juttattak tovább. Azóta sok mindenen keresztül mentem, és úgy éreztem, most jött el újra az ideje, hogy belevágjak.
Rúzsa Magditól féltem leginkább, ő nagyon szúrós szemmel ítéli meg a versenyzőket, de mikor énekelni kezdtem, láttam rajta, hogy megnyugodott a lelke
– idézte fel a megható pillanatokat a Megasztár 7. évadában a 21 éves lány, akinek a zsűri egyhangúan igent szavazott, sőt, Rúzsa Magdi úgy fogalmazott, szerinte meg is találták a végső győztest Abigél személyében.
"Kétéves voltam, amikor a szüleim felfedezték, hogy apukám szintetizátorát egészen tudatosan, tehetségesen „billegtetem” ide-oda. Négyéves voltam, amikor zongoratanárhoz írattak, aztán iskolásként énekelni tanultam, középiskolában opera-ária szakra jártam, és népdalversenyeken is indultam, háromszoros országos első helyezett voltam" - sorolta szerényen Abigél, aki jelenleg egy szepsiszentgyörgyi outletben dolgozik.
Felmondott a munkahelyén a tehetségkutató miatt
"Videókat, képeket készítek, népszerűsítem a boltot, ha kell, a kasszába is beállok. Viszont a Megasztár miatt felmondtam a munkahelyemen, mindent feladok, hogy az álmomat kövessem.
Ebben a szüleim is partnerek: mikor otthon elmondtam, hogy jelentkeznék, apukám ennyit mondott: na, pakolj, megyünk! Nagyon fiatalosak a szüleim, a legjobb barátaimként tekintek rájuk. A két kezem összeteszem, hogy ilyen szüleim vannak.
Abigél igazi vagány lány, már csak ránézésre is: a 21 éves lányon számtalan tetoválás van. "Tizenhat évesen készült az első tetoválásom, a bokám fölé egy kis szimbólum. Úgy voltam vele, hogy egy elég, de aztán elkapott a gépszíj, és egy éven belül még további húsz tetkóm lett. Jelenleg huszonhatnál tartok. Nem kizárt, hogy a Megasztár apropóján is készül majd egy újabb. A szüleim azt mondták, ha eljutok a döntőig, ők azonnal magukra tetováltatják, hogy „Megasztár 2024!” - mesélte a Borsnak.
Bulvár-celeb
- Két telitalálat is volt a Jokeren, a lottó rekordnyereménye tovább halmozódik
- Eltemették Szuna Rolandot, a brutális motorbalesetben meghalt válogatott jégkorongozót
- A mesterséges intelligencia szerint ezzel a szöveggel kell szakítani sms-ben
- Valami nagy baj van: elvitte a rendőrség Noszály Sándort
- Mikes Anna és Krausz Gábor elmondták, mit gondolnak arról, hogy vesztettek