megrázó

2021.09.09. 12:40

„Hétfő reggel betette a táskájába a kést és a kötelet, majd elindult itthonról” – értetlenül áll a tragédia előtt Gábor édesanyja

Holtan találták meg azt a 16 éves fiút kedden, aki hétfő reggel tűnt el Vaján, a Mátészalkai járásban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A 16 éves Gábor hétfőn elindult az iskolába, az oda tartó buszra azonban már nem szállt fel. Az édesanya fia kereséséről szóló posztja futótűzként terjedt a neten. Ebből derült ki, hogy Gábort osztálytársai cikizik, bántják.

„Volt olyan kijelentése is, hogy inkább a halál, mint az iskola, valószínűleg ez állhat az eltűnése hátterében” – írta az anyuka a " target="_blank" rel="noopener noreferrer" name="readabilityLink-1">posztban. A fiút rengeteg ismeretlen biztatta az interneten, hogy térjen haza, kerekedjen felül bántalmazóin. Gáborhoz azonban valószínűleg már nem jutott el, hogy mennyi szeretet árad éppen felé. Az üzenettel elkéstek, a fiú iskola helyett egy napig bujdokolt, majd önkezével vetett véget életének.

Kistestvére még mindig keresi Gábort

Édesanyja a Metropolnak úgy fogalmazott, nem lehet elmondani, amit érez. „Nagyon megviselnek a történtek, de a két kicsire, Gábor 5 és 14 éves testvérére is tekintettel kell lennem. Tudják, hogy mi történt, a nagyobbat megviseli, a kicsi pedig keresi testvérét. Neki csak annyit mondtam, hogy Gabi elment” – mondja az édesanya.

Halála előtt osztályfőnöke beszélt zaklatóival

Gábor édesanyja augusztusban szerzett tudomást arról, hogy fiát bántják az iskolában.

„Tavaly kezdte az első osztályt, és a kezdetekben nagyon szerette az osztálytársait, a tanárait. Fel is lélegeztem, mert Gábor nagyon visszahúzódó volt, és azt gondoltam, hogy akkor megtalálta a társaságát. Később kiderült, hogy a gondok már szeptember végén kezdődtek, de a fiam ezt titkolta. Augusztus végén aztán elkezdte mondogatni, hogy feszült, ideges, és gyomoridege van, ha az iskolára gondol. Még akkor is tagadta, hogy bántanák, de nem hagytam annyiban a dolgot, mert láttam rajta, hogy valami történt. Akkor elmondta, hogy az osztály 80 százaléka szekálja, és csúnyákat mondanak rá” – meséli az anyuka, aki azonnal azt tanácsolta a fiának, hogy beszéljenek az osztályfőnökkel.

„Nekem már nem hagyott rá időt, de ő pénteken szólt a tanárának, aki nem késlekedett, és azonnal beszélt az osztállyal. Az osztályfőnöke nagyon szerette Gabit, azért is beszélt azonnal a gyerekekkel, hogy a fiam lássa, hogy rá mindenben számíthat” – mondja a megtört anya, aki péntek este alaposan átbeszélte a fiával a dolgokat.

„Azt mondtam neki, hogy meglátjuk, mi lesz. Elmegy hétfőn az iskolába, és ha továbbra is szekálják, akkor bemegyünk az igazgatóhoz, és kivesszük az iskolából. Úgy tűnt, hogy ez megnyugtatta. Átbeszéltük a dolgot, és hétvégén nem is került elő többet a téma. És nem is vettem észre rajta semmit. Vasárnap délelőtt még a hétfői németórára készült, vasárnap este pedig végig hülyéskedett, nagyokat nevettem rajta. Hétfő reggel aztán betette a táskájába a kést és a kötelet, majd elindult itthonról” – mondja az anyuka, aki hétfő délután, amikor fia nem érkezett haza az iskolából, felhívta fia egyik barátját. Tőle tudta meg, hogy Gabi már a reggeli buszhoz sem ment ki.

 

14 év felett jogilag is büntethető a bántalmazó

Még senki sem tudja, hogy előveszik-e majd a fiú bántalmazóit. Megkérdeztük dr. Fridman Róbert ügyvédet, aki szerint ha van bizonyíték a zaklatásra, vagy az öngyilkosság kényszerítésére, és az elkövetők elmúltak 14 évesek, akkor mindenképp büntethetők – feltehetően enyhébb büntetéssel –, de mindenképpen ki kell vizsgálni az ügyet.

Kikből válhat áldozat, kikből bántalmazó?

Az általunk megkérdezett gyermekpszichológus szerint az iskolai bántalmazás (bullying) sajnos továbbra is napirenden van, és fontos, hogy beszéljünk róla, segítséget kérjünk, hiszen amellett, hogy az áldozatok felnőtt korukig cipelhetik terheit, az egész közösségre hatással van, részei a szemlélők és a tanárok is. Bántalmazott bárkiből válhat, bármikor kipécézhetik. Lehet azért, mert rosszabb tanuló, a származása miatt, vagy azért, mert a viselkedése esetleg különbözik a többiekétől. Az áldozatok minden atrocitás után egyre jobban „gyengülnek”, nő a bűntudatuk. A félelem miatt nem mernek szólni tanáraiknak vagy szüleiknek. A bántalmazó a legtöbb esetben nagyobb termetű, erősebb, sok esetben idősebb is zaklatottjánál. Minden esetben szándékosan, megfontoltan piszkál, legtöbbször nem dühből teszi, örömét leli, ha fájdalmat okozhat. Sokszor a zaklató személy más környezetben szintén alárendelt, őt is bántják, például otthon, ezért éli ki frusztrációját a gyengébbeken. Az iskolában és otthon már nagyon kicsi kortól fel kell hívni a figyelmet a zaklatás következményeire. Szorgalmazzuk a prevenciós előadásokat és az iskolapszichológus közbenjárását. Minden esetben külső személy, lehetőleg felnőtt segítségét kell kérni, minél hamarabb!

Hova fordulhatsz, ha iskolai zaklatás áldozata vagy?

Ha bántalmazott vagy akár külső szemlélő vagy, szólj a tanárodnak, szülődnek! Vagy hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét, a 116-123-as telefonszámon!

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában