gdp-bővülés

2018.06.05. 10:48

Elérhető a 4,3 százalékos gazdasági növekedés az idén

Az első negyedév növekedése alapján elérhető a 4,3 százalékos GDP-bővülés 2018-ban, a lakossági fogyasztásban még jelentős tartalékok lehetnek - mondta Hornung Ágnes, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves adataira reagálva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt második becslése szerint a GDP volumene 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az első negyedévben. A naptárhatással és más egyszeri tényezőkkel kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye éves alapon 4,7 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 1,2 százalékkal nőtt az első három hónapban.

Az államtitkár szerint a fogyasztás még mindig nem zárkózott fel a bérszínvonalhoz, noha az előző év végétől kezdve jelentősen bővül. A háztartások hitelfelvételi hajlandósága nem túlzott mértékű – tette hozzá az M1 aktuális csatornán kedden.

Hornung Ágnes üdvözölte, hogy az EU 2,4 százalékos növekedési átlagát jelentősen meghaladó magyar GDP-bővülés kiegyensúlyozott, az első negyedévben minden szektor jól teljesített. A kiskereskedelem és az építőipar teljesítményét kiemelve hangsúlyozta, hogy az eredményekhez az otthonteremtést segítő kormányzati intézkedések és a bérmegállapodások is hozzájárultak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában