lehetőség

2018.11.18. 13:00

November 28-ig lehet pályázni az Ifjúsági tudományos és innovációs versenyre

Olyan középiskolások jelentkezését várják, akiknek érdeklődését felkeltette valamilyen természettudományi vagy műszaki probléma.

November 28-ig lehet pályázni a Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyére – mondta Antos László, a szövetség ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Hozzátette: olyan középiskolások jelentkezését várják, akiknek érdeklődését felkeltette valamilyen természettudományi vagy műszaki probléma, és igyekszik annak hátterét feltérképezni.

Elmondta: minden pályázótól egy kétoldalas leírást várnak arról, hogy az adott probléma megoldásához milyen úton indulna el. A pályázatokat egy húsztagú szakmai zsűri bírálja majd el. Ők a téma frissessége mellett elsősorban annak kidolgozhatóságát vizsgálják, mivel a nyertessek 2019 április elsejéig a tervtől el is kell, hogy jussanak a kidolgozásig – fűzte hozzá.

Kiemelte: a nyertesek egyéves ösztöndíjprogramban vehetnek részt, illetve a dobogós helyezettek az Európai Unió fiatal tudósok versenyén is kipróbálhatják magukat. A díjazottak előtt számos más lehetőség is megnyílik, eredményeiktől függően részt vehetnek különböző tudományos táborokban vagy ellátogathatnak a tudományos versenyek olimpiájára, amelyet minden évben az Amerikai Egyesült Államokban szerveznek meg – ismertette Antos László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában