gazdaságfehérítés

2019.02.09. 14:00

A parkolóautomatákat is beköthetik a NAV-hoz

Varga Mihály szerint a lépéssel újabb folt tüntethető el a gazdaságból, újabb ágazat bevételei válnak átláthatóakká, és újabb területen segíthetik a tisztességesen működő vállalkozásokat.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Sóki Tamás

Varga Mihály a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban felidézte, hogy 2014 óta működik az online pénztárgépek rendszere, 2015-ben alakították ki a közúti áruszállítást ellenőrző adóhatósági rendszert, tavaly pedig az online számlázás is megkezdte működését.

Számításaik szerint csak a múlt évben több mint 400 milliárd forintos állami bevétel származott azoktól a gazdasági szereplőktől, amelyek korábban illegálisan vagy féllegális módon működtek.

Ezen összegek nagy teret adtak az adócsökkentésnek, vagyis kijelenthető, hogy a jogkövető állampolgárok és cégek adójának mérséklését legalább részben a korábban a feketegazdaságban működők finanszírozták – hangoztatta a pénzügyminiszter.

A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy az étel- és az italautomaták mintájára más készülékeket is be kell kötni a NAV-hoz. Így például a parkolóautomatákat szintén összekapcsolhatják majd az adóhatósággal – nyilatkozta Varga Mihály arra a kérdésre, hogy lesz-e idén újabb, feketegazdaság elleni intézkedés.

Az étel- és az italautomaták bekötésétől több száz millió forintos összeget remélt a kormányzat. A más jellegű készülékekkel kapcsolatos intézkedés hozadéka hasonló nagyságrendű lehet, de ami fontosabb, hogy ezzel a lépéssel újabb folt tüntethető el a gazdaságból, újabb ágazat bevételei válnak átláthatóakká, és újabb területen segíthetik a tisztességesen működő vállalkozásokat – vélekedett a tárcavezető.

Kitért arra is, hogy tavaly érezhetően nőttek az állam adóbevételei, pedig a közterhek évek óta csökkennek. Magyarázatként azt mondta, hogy a folyamat több elemből áll. Egyrészt lényeges, hogy egyre jobban teljesít a gazdaság, több ember dolgozik, emelkednek a fizetések, emiatt pedig nő a boltok forgalma. E kedvező jelenségek hátterében egyebek mellett a közterhek évek óta tartó mérséklése áll, aminek köszönhetően ezermilliárdok maradtak a családoknál és a gazdaságban.

Varga Mihály kijelentette, hogy a jelenlegi az adócsökkentés kormánya, és ezt már nem csupán ők állítják saját magukról: nemzetközi kimutatások szerint Magyarországon volt legutóbb a legnagyobb adócsökkentés az egész Európai Unióban, és az idei adóváltozások alapján „jó esélyünk van a címvédésre”.

Másrészt, az elmúlt években sikerült visszaszorítani a feketegazdaságot – hangsúlyozta a pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek.

Borítókép: Egy gépjármű-tulajdonos parkolójegyet vesz egy új parkolóautomatából a pécsi Köztársaság téren 2019. január 23-án. Ezen a napon 160 darab új parkolóautomata állt üzembe, az új automatákon bankkártyával és érmékkel is lehet fizetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában