Magyar falu program

2020.07.20. 12:57

Több mint hatszáz település nyert forrást közösségi terek fejlesztésére

Összesen 10 milliárd forint forrást nyertek el a települések közösségi terek fejlesztésére a Magyar falu program keretében – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Budapest, 2020. július 20. Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelõs kormánybiztos sajtótájékoztatót tart Budapesten 2020. július 20-án. Több mint hatszáz település nyert - összesen 10 milliárd forintos - forrást közösségi terek fejlesztésére a Magyar falu program keretében. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Gyopáros Alpár közölte:

a pályázatok kedvezményezettjei a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak ott működő egyházközségei.

Mindkét célcsoport közösségi tér kialakítására, fejlesztésére pályázhatott legfeljebb 30 millió forintig, valamint közösségszervező egyéves foglalkoztatására, maximum hárommillió forintig – tette hozzá.

Gyopáros Alpár azt mondta: a közösségi szolgáltatás az önkormányzatok alapfeladata, de 2010 előtt, a balliberális kormányok idején „adósságcsapdába kergetett” önkormányzatok „még a kötelező feladataikat is alig tudták ellátni”.

A mostani kormány azonban ehhez a tevékenységhez is jelentős forrásokat biztosított a kistelepülési önkormányzatoknak. A pályázattal pedig az ehhez szükséges infrastruktúra-fejlesztéshez járulnak hozzá – emelte ki a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár közölte: Magyarországot és az egész világot pap- és lelkészhiány sújtja, így nem ritka, hogy egy vidéki plébános, lelkész három-négy, vagy akár hat-hét településen is szolgál, és emiatt nem marad ideje a „közösségszervezés hagyományos feladatára”.

Tájékoztatása szerint a pályázatnak köszönhetően foglalkoztatandó közösségszervező a világi feladatok ellátásában tudja segíteni, tehermentesíteni a helyi papokat, lelkészeket.

Gyopáros Alpár kitért a települések üresen maradt plébániaépületei felújításának fontosságára is, hogy azokat az egyházközségek használhassák, és nyitottá tehessék a világi közösségnek is.

A kormánybiztos a sajtótájékoztatón Kádár Barnabás kijelentésére utalva a vidéki Magyarország szempontjából a múlt hét „legfontosabb hírének” nevezte, hogy a Momentum politikusa „lenézően és lekezelően beszélt a falvak és a kisvárosok (...) lakóiról”. Úgy fogalmazott: a politikus „odáig jutott”, hogy az idős emberektől elvenné a szavazati jogot.

Hangsúlyozta: ezzel szemben

„a magyar kormány erősen hisz abban, hogy a falvakban és kistelepüléseken élő emberek egyenrangú honfitársaink”.

Ezért a kormány azon dolgozik, hogy az ott élők életminősége ugyanolyan legyen, mint a városokban, nagyvárosokban, vagy akár a fővárosban élőké, „éppen ezért indult el a Magyar falu program – hangoztatta.

A program mostani 600 kedvezményezettjével együtt idén már hat pályázaton hirdettek nyerteseket, számuk meghaladja a kétezret – jelezte, hozzátéve, hogy a következő hetekben újabb pályázatok eredményeit ismertetik, és újakat is meghirdetnek.

Borítókép: Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatót tart Budapesten 2020. július 20-án.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában