Gondoskodás

2020.10.31. 09:12

Átlépte a százmilliárdot a babakötvénybe fektetett összeg (videó)

Átlépte a százmilliárd forintot a babakötvénybe fektetett összeg – közölte a pénzügyminiszter szombat reggel közösségi oldalán.

Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Gazdaságvédelmi és innovációs operatív program (Ginop) újabb támogatási szerződéseinek aláírásán a Pénzügyminisztériumban 2020. szeptember 24-én.

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Varga Mihály a videóban úgy fogalmazott: azzal a 27 ezer gyermekkel együtt, akiknek idén nyitottak számlát, már 228 ezer gyermeknek gyűlik babakötvényben a megtakarítása.

Közölte:

ez azt jelenti, hogy a magyar családok is úgy látják, megéri ebben a formában is gondoskodni a fiatalok életkezdéséről.

A pénzügyminiszter rámutatott: babakötvényt vásárolni azért érdemes, mert adó-, járulék- és illetékmentes, nincs számlavezetési díja, az inflációnál 3 százalékkal magasabb a kamata, a befizetett összeg mellé pedig állami támogatás is jár.

Így már havi néhány ezer forintos befizetéssel több millió forint gyűlhet össze a fiatal 18 éves korára

tette hozzá.

Varga Mihály hangsúlyozta: a járványhelyzet ellenére sem változtak a kormány családtámogatási céljai, épp ellenkezőleg, a költségvetés oldaláról is igyekeznek tovább növelni ezeket. Az otthonteremtési támogatások bővítése, a családok kedvezményes adózása és a közvetlen támogatások mellett a babakötvény is fontos része a családbarát politikának emelte ki a pénzügyminiszter.

Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Gazdaságvédelmi és innovációs operatív program (Ginop) újabb támogatási szerződéseinek aláírásán a Pénzügyminisztériumban 2020. szeptember 24-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában