tárgyalások

2021.03.30. 11:55

Szijjártó: kilenc megállapodást kötöttünk Üzbegisztánnal

Magyar vállalatok kapnak főszerepet stratégiai ágazatok modernizálásában a keleti országban.

Kilenc megállapodást írt alá az üzbég és a magyar kormány kedden Taskentben, és ezek alapján magyar vállalatok kapják meg a lehetőséget arra, hogy stratégiai ágazatokat átalakítsanak, illetve modernizáljanak itt Üzbegisztánban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Az OTP a legnagyobb magyar bankként, itt az első külföldi bankként kapja meg azt a lehetőséget, hogy részt vegyen az üzbég bankrendszer privatizációjában. Az erről folyó tárgyalások előrehaladott állapotban vannak – mondta a miniszter.

Az üzbég nukleárisenergia-termelés növelésében is jelentős magyar szerepvállalás várható. Üzbegisztán a világ hetedik legnagyobb uránkitermelőjeként egy újabb atomerőművet épít, amelyet ugyanúgy az évtized végére tervez befejezni, mint Magyarország a Paks II. projektet. Itt egy magyar szabadalom alapján tervezik meg az új atomerőmű hűtőrendszerét – fejtette ki Szijjártó Péter.

A felsőoktatás modernizálása terén a debreceni egyetem megállapodott az üzbég vezetéssel egy campus ottani létrehozásáról, a magyar agráregyetem pedig az üzbég mezőgazdasági felsőoktatás tudományos átalakításában és modernizálásában vesz részt.

Ezzel párhuzamosan az Eximbank százmillió dolláros hitelkeretet biztosít a magyar-üzbég kapcsolatok fejlesztésére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában