felmérés

2021.11.15. 06:07

A nyugdíj-kiegészítés a harmadik legnépszerűbb megtakarítási cél

A 30–59 éves magyar megtakarítók 40 százaléka biztonsági tartalék gyarapítására gyűjt, amelyet a lakáscél 33 százalékkal és a nyugdíjcél 32 százalékkal követ.

A K&H reprezentatív felmérése szerint a megkérdezettek 60 százaléka a pandémia hatására kevesebbet tud félretenni a nyugdíjas éveire.

A magyarok 58 évesen szeretnének nyugdíjba menni, ugyanakkor arra számítanak, hogy ez ténylegesen 10 évvel idősebb korukban történik meg. Tízből csaknem hatan azt várják, hogy főként az állami nyugdíjból kell majd megélniük, ám mindössze 29 százalékuk gondolja azt, hogy ebből a juttatásból jól meg tud majd élni.

Az érintett lakosság véleménye az, hogy 22 millió forintot kell összegyűjteni ahhoz, hogy a nyugdíjas években kényelmesen lehessen élni.

A K&H arról is beszámolt, hogy az új nyugdíjbiztosítási szerződést kötő ügyfelek átlagéletkora az idén 43 év alá csökkent.

A 20 százalékos adókedvezménnyel igénybe vehető nyugdíjbiztosítással az állami nyugdíjra számítók 19 százaléka takarékoskodik – derül ki a kutatásból. Ennél népszerűbbnek számít a nyugdíjpénztári megtakarítás, de sokan az ingatlanukból származó jövedelmet tekintik plusz forrásnak.

A nyugdíjbiztosítással takarékoskodókat nézve a 35 év alattiak havonta átlagosan több mint 16 ezer forintos díjat fizetnek, az ennél idősebbek pedig csaknem húszezer forintot, ami egyaránt közel 3 százalékos emelkedést jelent tavalyhoz képest.

Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák vezetője a közlemény szerint elmondta: a nyugdíjcélú megtakarítás megkezdéséhez jó lehetőséget nyújt az év végi időszak, mivel a nyugdíjbiztosításhoz járó adókedvezményt az arra jogosultak már a következő évben ki tudják használni. A bérek várható emelkedésével, a járvány miatti extra pénzekből, például a gyermekeseknek szánt szja-visszatérítésből is megindítható a takarékoskodás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában