Novemberben

2021.12.11. 10:40

A fővárosban a befektetők átlagosan 47 millió forintért vásároltak ingatlant

A fővárosban a vevőket leginkább a befektetés motiválta az ingatlanvásárlásnál - ezt követte a nagyobb lakásba költözés és az első lakás megvásárlása - a befektetők átlagosan csaknem 47 millió forintot költöttek erre a célra novemberben - közölte a Duna House csütörtökön.

A közlemény szerint Budapesten a kiváló állapotú ingatlanokat keresték a vásárlók, vidéken viszont nyitottabbak voltak a lakható és felújítandó lakások iránt. 

Vidéken a befektetés és a nagyobb ingatlanba költözés hasonló mértékben motiválta a vevőket, akik átlagosan 21,5, illetve 44 millió forintért vásároltak lakást a múlt hónapban.

A panelekért az ország keleti részén átlagosan 373 ezer forintot, a nyugati részén pedig 359 ezer forintot kellett fizetni négyzetméterenként. Téglalakásoknál ez az összeg 426 ezer, illetve 423 ezer forint volt.

A vidékiekhez képest a fővárosi lakások azonban 1,5-2-szer magasabb árakon keltek el novemberben is: Budán a panelek fajlagos ára 644 ezer forint volt, Pesten 546 ezer forint, a téglalakások négyzetméterára a budai oldalon elérte 975 ezer forintot, Pesten pedig a 642 ezer forintot.  

A Duna House becslése szerint 11 022 darab tranzakció realizálódott novemberben, amely a tavalyinál 3 százalékkal gyengébb, de a 2019-es adatnál 3,9 százalékkal erősebb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában