Már több mint 1800 kilométer

2022.02.05. 17:18

György László: élmezőnyben a magyar útfejlesztés

Az Orbán-kormány csak az elmúlt öt évben több mint 3600 milliárd forintot fordított a gyorsforgalmi útszakaszok fejlesztésére; az unió statisztikai hivatala szerint 2009 és 2019 között arányában Magyarországon bővült az EU-ban a harmadik legnagyobb ütemben a gyorsforgalmi útszakaszok hossza - idézte a Magyar Nemzet szombati számában György Lászlónak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárának a közösségi oldalán szereplő bejegyzését.

György László közölte, hogy 2010 óta a gyorsforgalmi úthálózat hossza 65 százalékkal (724 kilométer) bővült és ma már meghaladja az 1800 kilométert. A jelenleg zajló vagy előkészületben lévő további beruházásokkal pedig jócskán átlépi majd a kétezer kilométert.

Az ITM államtitkára felidézte, hogy

 a gyorsforgalmi utak fejlesztésében három célt tűztek ki 2010 után: azt, hogy az autópályák érjék el az országhatárokat és kössék össze Magyarországot a szomszédos országokkal, azt, hogy minden megyei jogú város váljon elérhetővé négysávos úton 2025-re, továbbá azt, hogy az ország bármely pontjáról váljon elérhetővé egy négysávos út harminc percen belül 2025-re.

György László kiemelte, hogy a sűrű és biztonságos közúthálózat megteremtése egyebek mellett hatalmas lökést ad a helyi gazdaság- és iparfejlesztésnek, élénkíti a turizmust, emellett vonzóbbá teszi a térséget a beruházásoknak, amelyek pedig új munkahelyeket teremtenek és megalapozzák az adott régió növekedését. "Ráadásul ezek a fejlesztések csökkentik a szállítási költségeket, így a termékek és szolgáltatások olcsóbbak lehetnek, amivel minden magyar nyer, hiszen kevesebbet kell fizetnünk a boltban" - tette hozzá.

A politikus bejegyzésében kitért arra: nem mindegy, hogy az állam miből finanszírozza ezeket a beruházásokat, és "a 2010 előtti baloldali kormányok óriási hibát követtek el, amikor az államnak rendkívül előnytelen koncessziós szerződések keretében építtették meg az M5-ös és az M6-os autópályákat".

"Egyes számítások szerint Magyarország közel háromezermilliárd forintot veszített ezeken a beruházásokon ahhoz képest, mintha hitelből finanszírozta volna a fejlesztéseket. És tegyük hozzá azt is, hogy ez a hatalmas pénzösszeg főként külföldiekhez vándorolt" - idézte a Magyar Nemzet György László szavait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában