A közösség motorjai

2022.04.21. 17:02

Megvannak a Falusi Civil Alap pályázatának nyertesei

A civil szervezetek harmadik alkalommal nyújthattak be pályázatot ingatlanszerzésre vagy meglévő ingatlanok felújítására, gépjárműbeszerzésre, kisebb értékű eszközök vásárlására, illetve rendezvények, programok támogatására.

A Falusi Civil Alap ötmilliárd forintos keretösszegéből 1439 pályázó nyert el támogatásokat - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten.

Gyopáros Alpár közölte: már harmadik alkalommal hirdették meg a Falusi Civil Alap pályázatait négy témakörben. A civil szervezetek ingatlanszerzésre vagy meglévő ingatlanok felújítására, gépjárműbeszerzésre, kisebb értékű eszközök vásárlására, illetve rendezvények, programok támogatására nyújthattak be pályázatot február közepéig.

Az ötmilliárd forintos keretösszegből 1439 nyertest hirdettek, akik 1-7 millió forint értékben juthattak támogatáshoz - ismertette a kormánybiztos. Jelezte: a pályázati eredmények péntektől elérhetők a kormany.hu oldalon.

Hozzátette: a Falusi Civil Alap fennállása óta már hatezer nyertes pályázatot hirdettek ki húszmilliárd forint összértékben.

Gyopáros Alpár felhívta a figyelmet arra, hogy a falusi civil szervezetek - például polgárőrök, önkéntes tűzoltó-egyesületek, nyugdíjasklubok, faluszépítő egyesületek - a falvak közösségi életének motorjai.

A Falusi Civil Alap mellett a kormánybiztos korábbi tájékoztatása szerint a Magyar falu program további 13 pályázati kiírásában csaknem 4400, elsősorban önkormányzati és egyházközségi pályázó nyert 61,5 milliárd forint értékben támogatást idén.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón kiemelte: a falusi mellett a városi civil szervezetek számára is jelentek meg pályázatok.

A Városi Civil Alapban szintén ötmilliárd forintos keretösszeg állt rendelkezésre, amelyből jelentős, nyolcszoros túljelentkezés mellett a tavalyi 704-et követően 1003 nyertest hirdettek. 

A Városi Civil Alap pályázati eredményei a Bethlen Gábor Zrt. honlapján lesznek elérhetők péntektől - mondta. A helyettes államtitkár beszámolt arról is, hogy a Nemzeti Együttműködési Alapban (NEA) idén 11 milliárd forint összegben 10 915 győztes pályázat volt. Szalay-Bobrovniczky Vince jelezte: a jövő évi NEA-forrásokra már idén októberben kiírják a pályázatokat.

Borítókép: Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos (b) és Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára (j) a Falusi Civil Alap 2022-es pályázati eredményeinek kihirdetéséről tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség Benczúr utcai épületében 2022. április 21-én. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában