Hálózatfejlesztés

2022.10.14. 14:24

Palkovics László: a napelemes döntésnek nem lesznek kárvallottjai

A technológiai és ipari miniszter a Világgazdaság megkeresésére azt mondta, nem állnak le a magyar hálózat fejlesztésével, és egy éven belül megoldódhat a mostani probléma.

Napelemszerelés Nagykanizsán

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Nem lesznek kárvallotjai a döntésnek. Mindenki, aki valamilyen formában engedélyt kapott a napelemtelepítésre, az eredeti feltételekkel tudja megvalósítani a beruházást 

mondta a VG kérdésére Palkovics László technológiai és ipari miniszter a Technológiai és Ipari Minisztérium és a HUMDA Zrt. A jelen és jövő közlekedése okosan elnevezésű dunaújvárosi konferenciáján. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy felfüggesztik a napelemek betáplálási kötelezettségét.

A tárcavezető hangsúlyozta, a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) esetében – ez a 200 millió forintos pályázat volt a legutóbbi – 

az állami támogatás feltételei nem változnak, ők továbbra is szaldóelszámolás szerint kerülnek a rendszerbe.

 Palkovics László közölte, a bejelentés azokra vonatkozik, akik most nyújtanak be telepítési kérelmet:

Egyelőre azt szeretnénk, hogy szigetüzemmódban működjenek ott, ahol egyébként az adott transzformátor nem alkalmas a visszatáplálásra.

A miniszter leszögezte, a magyar hálózat nincs abban az állapotban, hogy ilyen gyors ütemű napelemkapacitás-fejlődést le tudjon követni, de nem állnak le a fejlesztéssel, és úgy véli, egy éven belül már nem lesz ilyen probléma Magyarországon. Hozzátette, érdemes megvárni a rendeletet, amely nyilván részletesebben fogalmaz majd, mint Gulyás Gergely a kormányinfón.

Az eredeti cikket itt olvashatja el. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában