Agrárpolitika

2023.05.11. 10:21

A precíziós gazdálkodásról is tárgyalt Nagy István agrárminiszter egy amerikai óriáscég vezetőivel

Az Egyesült Államok meghatározó mezőgazdasági térségében, Indiana államban tárgyalt szerdán Nagy István agrárminiszter.

MW

Forrás: Nagy István/Facebook

Fotó: Pelsőczy Csaba

A szövetségi államok vezetőivel folytatott megbeszéléseiről az MTI-nek adott interjúban a miniszter úgy fogalmazott, hogy ezek a tárgyalások kifejezetten a gazdasági együttműködéseket segítik.

A miniszter Indiana állam fővárosában, Indianapolisban találkozott Eric Holcomb kormányzóval.

Indiana állam az Egyesült Államok kukorica- és gabonatermelése szempontjából meghatározó szövetségi állam, amely az ötödik legjelentősebb kukoricatermesztő állama az országnak, mérete pedig szinte megegyezik Magyarországéval. Nagy István szintén a gazdasági együttműködésekről folytatott megbeszéléseket Chicagóban.

A miniszter kiemelte a John Deere mezőgazdasági gépgyártó vállalat vezetőivel folytatott megbeszélését, amelynek szerinte innovációt segítő hatása lehet.

A találkozót a precíziós technológiák felhasználása szempontjából mondta fontosnak. Megjegyezte, hogy ez a termelési módszer egyben megoldás arra, hogy kevesebb vegyszert használjon az agrárium, javuljanak az állatjóléti körülmények. Vagyis amit a fenntarthatóság jelent, abban a precíziós mezőgazdasági technológiák végtelenül fontosak – tette hozzá.

Az agrárminiszter elmondta, hogy az amerikai mezőgazdasági óriáscég vezetőivel tartott találkozó témái között szerepelt az együttműködés gazdasági oldalának kiszélesítése is, valamint, hogy milyen új lehetőségek vannak magyarországi beruházásokban, fejlesztésekben. Mi élen járunk a precíziós technológiák alkalmazásában, és szeretnénk az együttműködést bővíteni -–fogalmazott a magyar agrárminiszter.  

Nagy István Egyesült Államokbeli látogatásának első napján, hétfőn részt vett egy nemzetközi kormányzati-szakértői-üzleti konferencián, amelynek témája az éghajlatváltozás agráriumra gyakorolt hatása volt.  

Növelni kell a versenyképességet annak érdekében, hogy a Földön élő egyre több embert el lehessen látni élelmiszerrel, úgy, hogy közben a "teremtett világ" minőségét meg lehessen őrizni

 – mondta a miniszter.

Az Agrárminsztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint 

Indiana állam agrárminiszterével és külügyminiszterével, gazdálkodói érdekképviseleti vezetőkkel és a tudományos élet szereplőivel is egyeztetett Nagy István agrárminiszter hivatalos látogatásán szerdán, Indianában.

Don Labbal, Indiana állam agrárminiszterével Nagy István arról tárgyalt, hogy milyen kihívásokkal kell a gazdálkodóknak megküzdeniük. Kifejtette, az orosz-ukrán háború következtében az európai mezőgazdaság nagy nehézségekkel küzd, az ágazat szereplőinek jelentős kihívásokat kell megoldaniuk az értékesítés területén. A megbeszélésen szóba került az öntözés kérdése is. A technológiai fejlesztések és beruházások megvalósítását eltérően oldják meg a különböző országokban, a víz azonban a biztonságos élelmiszer-termelés alapja – tette hozzá.

Nagy István kifejtette, az évtized végégig az egész agráriumot modernizálni fogja hazánk. A technológia megújításában pedig számítunk az amerikai tapasztalatokra.

Magyarország várja a befektetőket és az újításokat, illetve a tudományos és egyetemi kapcsolatokat is szeretnénk megerősíteni. Az új technológia, ugyanis csak akkor hasznos, ha van, aki azt megfelelően tudja, a legújabb ismeretek birtokában használni 

– húzta alá a tárcavezető.

Nagy Istvánt hivatalában fogadta Diego Morales, Indiana állam külügyminisztere is.

 A két tárcavezető az összefogás fontosságáról és egymás erősítéséről beszélt.

Nagy István a nap folyamán egyeztetéseket folytatott az Indiana Farm Bureau vezetőivel. A tárgyaláson szóba került a szélsőséges időjárás következtében kialakuló aszály elleni küzdelem és az ukrán gabonaimport kérdése is. A miniszter hangsúlyozta, 

nagy figyelmet fordítunk az agráriumban végbemenő nemzedékváltásra, és kíváncsiak vagyunk az indianai tapasztalatokra is ebben a kérdésben. Abban vagyunk érdekeltek, hogy a fiatalok komoly perspektívát lássanak a mezőgazdaságban, ahol precíziós eszközökkel termelve biztosíthatják hazánk élelmezését és a fenntartható környezetet.

A miniszter kitért a beporzás fontosságára is, tájékoztatta partnereit, hogy Magyarországon egy négyzetkilométerre 12 méhcsalád jut, ami Európában a második legtöbb.

A tárcavezető az egyeztetéseket követően meglátogatta többek között a Purdue Egyetemet is, ahol oktatókkal és tudományos szakemberekkel beszélt a felsőoktatási és agrártechnológiai kérdésekről – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában