Remek hír

2023.05.10. 09:49

Tovább csökkentették a szankciós inflációt

A háború és az elhibázott szankciós politika Európa-szerte példátlan inflációhoz vezetett. A kormány célja, hogy kivédje a recessziót és év végére egy számjegyűre szorítsa le a szankciós inflációt. Így védhetők meg a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek, a teljes foglalkoztatottság – írta szerdai közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Januárban tetőzött az infláció, áprilisban pedig 24 százalékot ért el a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint. Ez 1,7 százalékponttal kedvezőbb érték a januári csúcshoz képest. Az infláció tehát mérséklődik, a csökkenés dinamikája egyre gyorsulóbb, a folyamat az év második felében pedig még inkább felerősödik – írta a GFM.

A trendszerű és fokozódó inflációcsökkenést jól mutatja az élelmiszerinfláció alakulása, amelynek év/év alapon vizsgált szintje már közel 7 százalékponttal kedvezőbb a tavaly decemberben látott csúcspontjához képest. 

Az infláció alakulása Magyarországon, 1992–2023. január-április árindex, fogyasztói ár; változás az előző év azonos időszakához képest, % Forrás: MTI

Biztató továbbá, hogy 2023 áprilisában az előző hónaphoz képest már csökkent többek közt a sajt, a tejtermékek, a száraztészta, a kenyér, a vaj, a párizsi és a kolbász ára is, az üzemanyagok és a háztartási energia árcsökkenése mellett 

– hívta fel a figyelmet a GFM.

Annak érdekében, hogy az infláció minél hamarabb és minél erőteljesebben csökkenjen, a kormány két új eszközt vezet be, amelyek jelentős versenyt generálnak a kiskereskedelemben, így plusz lökést adnak az élelmiszerárak csökkenésének.

A fogyasztói árak változása Magyarországon (2022. április/2023. április)
Forrás: MTI

Június 1-től elindul a kötelező akciózás, így minden héten a vásárlók rendelkezésére áll majd egy 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltban, amit a korábbiakhoz képest olcsóbban vásárolhatnak meg. Július 1-től pedig elindul az online árfigyelő rendszer, amely több mint 60 termékkörre vonatkozóan napi szinten és üzletenként teszi elérhetővé mindenki számára a legkedvezőbb árakat

 – erősítette meg szerdai közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában