Tudatosság

2024.09.21. 08:00

Több utasbiztosítást kötöttek idén

Az emelkedést a javuló gazdasági környezettel magyarázza a Netrisk.

MW

A biztosítások 55 százalékát autós utazásra kötötték, a repülős nyaralások aránya 34 százalék volt az idén

Forrás: Shutterstock

Fotó: MiniStocker

Utasbiztosításra átlagosan csaknem 13 ezer forintot költöttek az ügyfelek az idén, ez 4,5 százalékkal több a tavaly nyári adathoz képest – közölte a Netrisk az MTI-vel.

A biztosításközvetítőnél a nyári hónapokban majdnem 139 ezer utasbiztosítást kötöttek az ügyfelek, ez csaknem 14 százalékkal több 2023 azonos időszakához viszonyítva.

Az emelkedést a javuló gazdasági környezettel magyarázza a Netrisk, hozzátéve:

 a forgalom élénkülése ugyanakkor nem vezetett jelentősebb dráguláshoz, köszönhetően a biztosítók közötti versenynek, és annak, hogy a külföldre utazók egyre tudatosabbak, és indulás előtt alaposan átnézik az ajánlatokat.

Hozzátették, hogy az utasbiztosítási díjbevételek összege időarányosan meghaladja a tavalyit, így éves szinten is magasabb lehet a 2023. évinél, ami megközelítette a 20 milliárd forintot.

A Netrisk adatai alapján 

az utasbiztosítással nyaralók 30 százaléka Horvátországot, 21 százaléka Olaszországot, 9 százaléka Görögországot választotta. 

A biztosítások 55 százalékát autós utazásra kötötték, a repülős nyaralások aránya 34 százalék volt az idén.

A külföldi utazások átlagosan 1 hétig tartottak, az ügyfelek 13 százaléka 29 év alatti, 8 százaléka 60 év feletti volt - olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában