ellenőrzés

2021.09.22. 14:30

Egyre kevesebb a szabálytalanság a Balatonnál

Egyre kevesebb a szabálytalanság a Balatonnál, két évvel ezelőtt még minden negyedik, az idén már csak minden hatodik balatoni vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai – közölte az adóhivatal.

Balatonfenyves, 2020. augusztus 8. Fürdõzõk Balatonfenyvesen 2020. augusztus 8-án. Kelet felõl emelkedve az országban egyre nagyobb területen haladja meg a napi középhõmérséklet a 25 Celsius-fokot, nagyvárosokban akár a 27 Celsius-fokot is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hõség miatt Budapestre, valamint 14 megyére - Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna - adtak ki elsõfokú figyelmeztetést. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Kiemelték, még tart az előre meghirdetett akciósorozat ellenőrzési anyagainak feldolgozása, eddig az adóhivalt mintegy 34 millió forint bírságot szabott ki a szabálytalanságok miatt.

A közleményben felidézik, hogy

a NAV revizorai az idén júliusban és augusztusban a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshely-szolgáltatókat ellenőrizték.

Többek között a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályos használatát és a készpénzkészlet kezelését vizsgálták csaknem kétezer alkalommal. A mintegy 300 mulasztás kétharmadánál nem adtak nyugtát, 67 vállalkozó pedig feketén foglalkoztatta alkalmazottjait, 11 esetben az online pénztárgépet nem használták megfelelően vagy jövedéki szabályokat sértettek meg a kereskedők.

A súlyosan mulasztók utólagos adóellenőrzésekre is számíthatnak

- közölte a NAV.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában