rendelet

2018.03.22. 06:19

Július 1-jétől az automatákra is rálát az adóhivatal

Eddig 4500 ital- és áruautomatát szerelt fel felügyeleti egységgel a Magyar Posta, ami előfeltétele annak, hogy legkésőbb július 1-jétől rálásson a forgalmukra az adóhivatal - írja a csütörtöki Világgazdaság.

A Magyar Posta mintegy 28 ezer szerződést kötött étel- és italautomata-üzemeltetőkkel – közölte a lap érdeklődésére a társaság kommunikációs osztálya. Hangsúlyozták: a Nemzetgazdasági Minisztérium napokban megjelent rendelete szerint az automatákat üzemeltető vállalkozások kötelesek a felügyeleti szolgáltatóval együttműködni a felügyeleti egységek folyamatos, arányos és ütemezett beszerelése érdekében.

Összhangban áll a szakma érdekeivel, hogy az automatáknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való bekötésének határidejét fél évvel, július 1-jéig meghosszabbították Szöllősi Balázs, a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség elnöke szerint.

Kiemelte: a korábban 30-35 milliárd forintos piac mára mintegy 25 milliárdosra zsugorodott, az ágazatban jelen lévő 700-800 szereplő 95 százaléka mikrovállalkozás.

Két évvel ezelőtt, amikor regisztráltatni kellett az automatákat, számuk 35 ezerről 28 ezerre esett vissza.

A NAV-hoz bekötés 5000 forintos plusz áfás havi díját túl nagy tehernek tartja, hiszen a többszörös, bizonyos esetekben 80-100-szoros haszonnal dolgozó boltok is csak 1900 forintot fizetnek be – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában