Ország-világ

2021.07.27. 14:08

Varga Mihály: az álhírterjesztésben nincs nyári szünet

Az álhírterjesztésben nincs nyári szünet – fogalmazott a pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán. Varga Mihály bejegyzésében azt írta, hogy a Népszava szerint „még nem volt olyan kormány – beleértve a mostanit is –, amely ne engedte volna el a költségvetési gyeplőt” választási évben.

A pénzügyminiszter szerint a valóság az, hogy a szocialista kormány 2006-ban 9,3 százalékos, Európa-rekorder GDP-arányos hiányszintet produkált, ráadásul mindezt olyan konjunktúra idején, amikor az összes körülöttünk lévő ország jelentős fellendülést ért el.

„Átlagot vonva a nyolc évnyi kormányzásuk hiányaiból, 6,6 százalék feletti értéket kapunk” – írta.

Ezzel szemben

a 2014-es és 2018-as választási évben a maastrichti kritérium alatti deficitet ért el a kormány, 2,8 és 2,1 százalék volt a hiány.

2022-ben, amikor a koronavírus okozta visszaesésre világszerte nagyobb hiánnyal reagálnak az országok, az 5,9 százalékos magyar szint megfelel az európai uniós átlagnak – közölte a pénzügyminiszter.

Varga Mihály szerint hiteltelen választási költségvetésnek nevezni egy olyan büdzsét, amely egy rendkívüli válság után a gazdaságot indítja újra. Ahogy az elmúlt 10 év is alátámasztja, az újraindítást követően visszatérünk a hiány- és adósságcsökkentő pályára – tette hozzá.

„Régi baloldali trükk: azzal vádolnak, amit ők maguk csináltak”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében a pénzügyminiszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában