Szívfacsaró

2022.08.17. 12:10

Két kisgyermeke végignézte, ahogyan meggyilkolják Zsuzsát

Éppen új életet akart kezdeni az édesanya, amikor a tettet öngyilkosságnak álcázva megölte két férfi.

Forrás: Shutterstock

Gyilkossággal gyanúsítják F. Bálintot, aki elhidegült élettársát hatmillió forintért gyógyszerekkel mérgezte meg, azonban öngyilkosságnak álcázta. A koronatanúk a közös gyerekek voltak, akik mindketten apukájuk ellen vallottak - derül ki a Ripost cikkéből. 

Az egész élete kettétört B. L.-nek és családjának tavaly júniusban, amikor közölték velük: lánya gyógyszer-túladagolásban életét vesztette. A zsaruk akkor azt mondták, Zsuzsanna öngyilkos lett, azonban váratlan fordulat állt be az ügyben: lehetséges, hogy egyáltalán nem önkezűség, hanem élettársa okozta.

Az asszony a halála előtt már jó ideje elhidegült agresszív párjától, aki viszont még mindig nála élt barátjával, T. Mihállyal együtt.

"Szegény három műszakban dolgozott, annak a férfinak meg hébe-hóba, ha volt munkája. Emellett lelkileg terrorizálta és megcsalta a lányomat, egy másik nőnek gyereket csinált, majd magára hagyta, aztán ide-oda költözött a két nő között. Nem csoda, ha szabadulni akart tőle a lányom" – sóhajtotta Zsuzsanna megtört édesapja. 

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság

A családanya előtt azonban egy nap felcsillant a szabadság lehetősége: "Egy barátunkkal lakáscserében egyeztek meg, a férfi 6 millió forintot át is adott Zsuzsannának. Ő a melltartójába és a párnahuzatba dugta el a pénzt, másnap a zárat is lecserélte, hogy be se juthasson az a férfi"– sorolta az édesapa.

Amikor már úgy tűnt, új életet kezdhet az anyja, az apjával közölték, hogy holtan találták Zsuzsannát. Ekkor F. Bálint és T. Mihály is a lakásban voltak, ugyanis a gyerekek a zárcsere ellenére beengedték apjukat.

A két férfi azt állította, hogy próbálták az asszonyt újraéleszteni, de amikor nem sikerült, kihívták a mentőket, illetve azt vallották, hogy Zsuzsa öngyilkos lett. B. L.-ék nem nyugodtak bele:

"Ha öngyilkos akart volna lenni, lett volna a hosszú évek megaláztatása alatt bőven alkalma, de nem akkor, amikor végre hatmillió forinttal a zsebében új életet kezdhetett volna" – mondta az apa. Ezért lányával és testvérével együtt feljelentést tett, a hatóság pedig vizsgálódni kezdett.

A lap azt is megtudta, hogy a gyerekek mentőt akartak hívni anyjukhoz, amikor az már láthatóan rosszul volt a szerektől, ám nem engedték nekik, így végignézték Zsuzsa haláltusáját.

Ekkor jutott a hatóságok tudomására a pénz és az, hogy a két gyerek otthon volt a tragédia óráiban. A hét- és kilencéves gyerekek vallomást tettek a pszichológus szakértő jelenlétében:

"Zsuzsanna még aznap is munkában volt, és amikor fáradtan hazatért, az a két férfi kávéval kínálta őt. Mindkét unokám elmondta, látták, hogy a két férfi valamit tesz Zsuzsa kávéjába. A kislány úgy fogalmazott: papa, nem szoktam ilyet csinálni, de leselkedtem – és elárulta, hogy látta, ahogy zsepit nyomnak le az anyja torkán. Azt is elmondták, hogy Zsuzsanna nem is leesett az ágyról, hanem lerúgták" – mondta elcsukló hangon az édesapa.

A rendőrség a most, több mint egy évvel a tragédia után nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt folytat nyomozást az ügyben. Elfogták a két férfit is, a 46 éves T. Mihályra Csepelen csaptak le, míg F. Bálintot Állampusztán kapták el, ő ugyanis nemrég szabadult.

"Hogy lehet, hogy valaki lop, és évekre lecsukják, míg két gyilkos szabadon garázdálkodik? Jobb, ha tudják, hogy nem nyugszom, míg börtönbe nem kerülnek" – jelentette ki Zsuzsa apja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!