Krimi

2023.05.20. 10:23

Letakart tetemek, bomló állati testrészek: borzasztó körülményekre bukkantak a NÉBIH ellenőrei (videó)

Súlyosan és többszörösen jogsértő állattartási gyakorlat miatt intézkedtek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei 2023. áprilisában egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei állattartónál.

MW

Fotó: NÉBIH

A helyszínen bejelentés nélkül, jogsértően tartottak szarvasmarhákat, mely során az állategészségügyi, a járványvédelmi, valamint az állatjóléti követelményeket sem teljesítették. A Nébih az állatok tartóival szemben hatósági eljárást indított, ami jelenleg is folyamatban van.

A szakembereket is próbára tevő körülményekkel szembesültek a Nébih ellenőrei egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei helyszínen. 

Az ellenőrzött „telepen” nem jelentettek be állattartási tevékenységet, és az ott látottak sem feleltek meg a jogszabályi követelményeknek, így a Nébih ellenőrei azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendeltek el. 

Az intézkedés oka többek között az állomány ismeretlen állategészségügyi státusza, a nyomonkövethetőség, valamint a kötelező nyilvántartások hiánya. 

Olyan alapvető dokumentumok hiányoztak, mint az állomány-nyilvántartás, a gyógykezelési, a takarmányozási és a látogatási napló, de az állatok állategészségügyi felügyeletének ellátására sem volt írásbeli szerződés szolgáltató állatorvossal. 

A helyszínen az alapvető infrastrukturális feltételek (például járműfertőtlenítő, fekete-fehér öltöző, karantén istálló, boncolásra alkalmas hely, trágyatároló) sem voltak adottak.

Ezenfelül a szakemberek az állatvédelmi és -jóléti követelmények súlyos megsértését tapasztalták.

A helyszínen nem volt se istálló, se féltető, se elégséges mennyiségű fa, sövény. Az állatokat penészes takarmánnyal etették, egy letaposott, sáros és felázott területen legeltek. 

Az ellenőrök 3, szalmával letakart – köztük egy jelöletlen – tehénhullát, valamint 10, különböző bomlottsági állapotú borjú hullát és további állati testrészeket leltek fel.

A szakemberek az állatok tartására, takarmányozására vonatkozóan állatvédelmi kötelezéseket rendeltek el, valamint az állattartókkal szemben hatósági eljárás indult. Az eljárás, valamint a bírság megállapítása folyamatban van. Mivel a jogsértések bűncselekmény gyanúját is felvetették, így a hivatal ellenőrei a helyi rendőrkapitányságot is értesítették, akik szintén kiszálltak a helyszínre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!