Bulvár-celeb

2021.07.31. 05:55

Édesanyját vitte a halálba a hibázó sofőr – megrázó fotók

Három személyautó ütközött össze a 4-es főúton, a balesetet okozó kocsiban ült a sofőr édesanyja is, aki szörnyethalt a karambolban.

Forrás: szoljon.hu / Mészáros János

A rendelkezésre álló adatok szerint egy gyomaendrődi lakos közlekedett egy személyautóból és a hozzákapcsolt utánfutóból álló járműszerelvénnyel Budapest irányából Debrecen felé csütörtökön – írja a szoljon.hu.

A sofőr eddig tisztázatlan körülmények között áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, és ott érintőlegesen ütközött egy Debrecen felől érkező személygépkocsival, ami az ütközés erejétől az úttest melletti szántóföldön állt meg. A járműszerelvény ezután frontálisan karambolozott egy szintén Debrecen irányából érkező személyautóval.

Három autó tört össze a szörnyű karambolban
Fotó: szoljon.hu / Mészáros János

 

A két ütközés után, a járműszerelvény utasa a helyszínen életét vesztette, míg sofőrje, az elsődleges orvosi vélemény szerint, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A karambolban érintett másik két autóban utazók könnyebben sérültek. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja – tájékoztatta a Szolnok megyei hírportált Sipos Andrásné megyei rendőrségi sajtóreferens.

Teljesen összeroncsolódott az autó
Fotó: szoljon.hu / Mészáros János

A brutális balesetben a saját anyja halt meg annak a sofőrnek, aki több autóval is összeütközött.

Hatalmas volt a káosz, a TV2 Tények úgy tudja, a balesetben egy 12 éves gyerek is megsérült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!