Költői nagyság, látnoki erő

2017.11.18. 15:11

A 140 éve született Ady Endrére emlékeztek Érmindszenten

A költő szülőházánál Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke mondott ünnepi beszédet a romániai Érmindszenten szombaton.

Ady Endre Székely Aladár felv. 1915 k.

Az 1990 óta huszonnyolcadik alkalommal megrendezett „zarándokúton” Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott, a költő szülőhelyének gyermekkori és ifjúkori emlékképei – így a hét szilvafa, az avardombok, a Krisztus-kereszt vagy a szikkadt Kraszna-ágak – egy nagy költészet motívumkincseivé váltak, jelképezték Ady költészetében a saját és a magyarság sorsát.

A késő ősz, a novemberi napok fázós, ködös élményei elkísérték őt egész életében – mondta az ünnepség résztvevői előtt Lezsák Sándor. Szavai szerint tragikus, betegséggel és elillanó szerelmekkel, halálérzettel, örökös háborúsággal terhelt élet jutott Adynak, de ez alkotó élet volt, a váteszi képességekkel megáldott zseni sorstörténete, aki mélyre látott a bonyolult emberi létben éppúgy, mint a magyarságban.

Ady Endre érmindszenti szülőházát 2014-ben újították fel, képünk a felavatás előtti napon, 2014. szeptember 19-én készült
MTI Fotó: Balázs Attila

Lezsák Sándor szerint Adyt sokan félreértették, kiragadva költészetéből és életéből azokat a pillanatokat, amelyekre éppen szükségük volt. Nem ismerték, vagy nem akarták észrevenni a kételyekkel küszködő kálvinistát, a folyton háborúzó férfit és a fajtáját ostorozó, de azt mindenkinél jobban szerető és féltő embert – tette hozzá.

Békére és igazságra vágyott, a csalások és a hazugságok fölött – hangsúlyozta az Országgyűlés alelnöke, hozzátéve, az életében esendő és romló Ady helyett a költői nagyságot és a látnoki erőt kell meglátni, ami közkincs és örök értéke a magyarságnak.

Ady Endre emléktáblája az érmindszenti református templomban
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hangsúlyozta, a költő kultusza máig él, főleg azért, mert Ady lázadó volt, küldetéstudattal rendelkezett és szenvedéllyel élt.

„Azt vallotta, úgy kell magyarnak lenni a 20. században, hogy a magyarsággal és a magyarságtudattal megértjük a körülöttünk lévő népeket, és ők is meg kell értsenek bennünket” – mondta a szövetségi elnök. Utalt arra, Adyt elfogadták az Osztrák-Magyar Monarchia más nemzetiségű írói, költői és szellemi vezetői is, ez pedig azt mutatja, hogy lázadása és útkeresése megértésre talált.

Ady Endre új minőséget teremtett az újságírásban, haladó és magyar volt – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Mint mondta, tudta, hogy küldetése van, változtatni akart a világ és a magyar nemzet sorsán, valamint új utakat nyitott a magyar irodalomban.

A 2014-ben megújult érmindszenti Ady Endre-emlékház és múzeum
MTI Fotó: Balázs Attila

A programsorozat délután Nagykárolyban folytatódik, ahol a Károlyi-kastély kertjében az Ady Endre és Bölöni Györgyné Marchis Otília nagykárolyi találkozásának emléket állító, egész alakos bronzszobrot leplezik le.

Bortóképünkön Székely Aladár Ady Endréről készített felvétele. Forrás: Wikimedia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában