Önéletírás

2017.09.14. 22:45

Bemutatták Jókai Anna utolsó könyvét, az Átvilágítást

Jókai Anna egyszerre volt a magyarok közösségének szószólója és élő lelkiismerete – mondta Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős miniszter csütörtökön a Pesti Vigadóban, ahol bemutatták a júniusban elhunyt írónő utolsó könyvét, az Átvilágítás című önéletírást.

Budapest, 2013. május 30. Jókai Anna Kossuth- és Prima Primissima-díjas magyar író, költõ, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja budapesti otthonában 2013. május 30-án. MTI Fotó: Czimbal Gyula

„Jókai Anna emberi minősége és a belőle épülő irodalmi minősége időtlen” – fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte: az Átvilágítás című kötet Jókai Anna utolsó nagy ajándéka, megírásakor az a gondolat vezette, hogy mit adhat még, mivel tartozik még nem saját magának, hanem a közösségnek.

Spirituális realizmusának lényege irgalmasan ítélni meg az életet, a sajátját és másokét is – hangsúlyozta Balog Zoltán.

A miniszter szerint már most mutatkoznak jelei, hogy lesznek olyan irodalmi szekértáborok, amelyek hallgatással próbálják majd száműzni Jókai Anna életművét az irodalmi kánonból.

Jókai Anna teljesítménye példaadó, ma még sejteni sem lehet, utolsó könyvének milyen nagy jelentősége lesz a magyar irodalomtörténetben – mondta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke köszöntőjében. Pilinszky János szerint a művésznek kötelessége magából minden tehetséget kiadva olyan üresen elmennie a világból, ahogyan megszületett. Jókai Anna így ment el – tette hozzá.

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke (b) és Balog Zoltán miniszter könyvbemutatón
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Mezey Katalin, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője úgy fogalmazott: megrázó és megdöbbentő olvasmány Jókai Anna utolsó könyve, amelyben nem csupán saját életét, hanem a korát is át akarta világítani, „megmutatni, mit ért az élet, mire volt képes az egyes ember a korszak sok veszélyével, tragédiájával, bűnével és erőtlenségével harcolva”.

Jókai Anna az általa képviselt krisztusi értékrenddel igyekezett szinkronba hozni életét és életművét

- hangsúlyozta Mezey Katalin. Kiemelte: a rendkívüli tömörséggel és az események összefüggéseinek tiszta felmutatásával megírt Átvilágításban Jókai Anna fájó és hiteles módon beszéli el a saját maga által elkövetett tévedéseket, bűnöket és hibákat is.

Jókai Anna Átvilágítás című önéletírásának példányai a könyv bemutatóján
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A nemzet művésze címmel is kitüntetett, Kossuth Nagydíjas író, a Magyar Művészeti Akadémia, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, a Digitális Irodalmi Akadémia és a Keresztény Kulturális Akadémia tagja életének 85. évében, június 5-én halt meg.

(Borítókép: MTI / Czimbal Gyula)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában