Tisztújító közgyűlés

2017.10.10. 10:56

Balog Zoltán: a kultúra nemzetstratégiai ágazat

Magyarországon a kultúra nemzetstratégiai ágazat – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tisztújító közgyűlésén kedden a Pesti Vigadóban.

Hozzátette: ez következik történelmünkből, mert történelmi tapasztalat, hogy kultúránk képes megtartani a közösséget, valamint felemelni úgy, hogy közben élvezetet is jelent.

Balog Zoltán hangsúlyozta:

a magyar kultúra határai nem esnek egybe az ország közigazgatási határaival, ezért Kárpát-medencéről beszélünk és arról a magyar diaszpóráról, amelynek Magyarország vérkeringésébe való bekapcsolása az elmúlt évek minősített feladata volt.

A kultúra gyarapít, azonosságtudatot ad, segít megérteni a múltat és a jelent, irányt ad a jövőbe. Közösséget teremt, amely látható az MMA létrejöttében és működésében is – fűzte hozzá.

Balog Zoltán kiemelte, hogy mindig fontos, mi van a kezdeteknél, honnan indul az ember. Egy olyan intézmény, amelynek kezdetén Makovecz Imre neve áll, kötelez minket a minőség tekintetében, erkölcsi értelemben és hogy nemzetstratégiai ágazatnak tekintsük a kultúrát. Hozzátette: a Pesti Vigadó épülete azt üzeni számunkra: képesek vagyunk arra, hogy amit elődeinktől örököltünk, azt szebben adjuk tovább a következő nemzedéknek.

A miniszter kitért arra is, hogy a 2018-as költségvetés MMA-ra vonatkozó sorában 800 millió forintos összeg áll egy új jogintézményre, a művészi járadékra, amely az MMA által folyósított új típusú havi juttatás lesz. Elindul az MMA ösztöndíjrendszere is, a bevezetési évében 100 fő részesülhet benne.

A kormány döntése értelmében az építőművészeti gyűjtemény bemutatására átadnak egy több tízezer négyzetméteres ingatlant a Városligeti fasorban, ahol létrejöhet a Magyar Építészet Múzeuma.

Balog Zoltán azt hangsúlyozta, hogy a Magyar Művészeti Akadémia számíthat a kormányra.

Az MMA tisztújító közgyűlésén új elnököt választanak a két ciklus után leköszönő Fekete György helyére. A közgyűlésen adják át az MMA évi tagozati díjait, valamint az akadémikusok meghallgatják a beszámolókat az elnök, az elnökség, a tagozatok és a bizottságok munkáiról is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában