Lélekbiztosító

2018.04.18. 11:18

Elkészült a Csík zenekar hegedűs-gitárosának első szólólemeze

Lélekbiztosító címmel elkészítette első szólólemezét Szabó Attila, a Csík Zenekarból ismert hegedűs, gitáros. A zenész április 21-én szombaton az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban mutatja be az anyagot.

Budapest, 2014. március 27. Szabó Attila hegedûn játszik a Csík Zenekar próbáján a Fonó Budai Zeneházban, miután interjút adott a Magyar Távirati Irodának 2014. március 27-én. A több mint negyedszázada mûködõ, sikeres népzenekar április 23-án a Mûvészetek Palotájában (Müpa), a Budapest Folk Fest keretében mutatja be friss anyagát. MTI Fotó: Mohai Balázs

Szabó Attila idén ünnepli 50. születésnapját, ebből az alkalomból készítette el első szólólemezét. A korongon a saját szerzemények mellett a Csík Zenekarnak készült, de ebben a formában stúdióban sohasem rögzített és az együttes által nagyon ritkán játszott feldolgozások találhatók – szerepel a szervezők ajánlójában.

Az anyag másfél évig készült, a közreműködők között volt a Csík Zenekar és a Második Műszak (Szabó Attila két formációja), Ferenczi György, Pintér Zsolt, Gábor Andor, Hock Ernő, Jankó Miklós, Kohánszky Roy, Presser Gábor, Apáti Ádám, Csorba Lóci, Nemes Zoltán, Gulyás László, Panyi Tibor, Lovasi András, Falusi Mariann, Mező Misi, valamint Szabó Attila családtagjai: Molnár Edit, Szabó Anna és Szabó Ábel.

A Lélekbiztosító című lemezen a feldolgozások között szerepel a Beatles (You Won't See Me), a Tankcsapda (Fiúk ölébe lányok), a Quimby (Sehol se talállak), az Illés (Sárika), a Kispál és a Borz (Ágy, asztal, TV) egy-egy dala, valamint Cseh Tamástól az Apa kalapja és A dédapa dala, utóbbi felvétel a Bárka Színházban készült 2002-ben és Cseh Tamás énekel rajta.

A szombati egri koncerten színpadra lép mások mellett Presser Gábor, Lovasi András, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, illetve a Szabó család. Az est apropója a lemez bemutatója és Szabó Attila közelgő 50. születésnapja mellett az is, hogy a Kossuth-díjas Csík Zenekar idén 30 éves.

Borítóképünkön Szabó Attila hegedűn játszik a Csík Zenekar próbáján a Fonó Budai Zeneházban 2014. március 27-én

MTI Fotó: Mohai Balázs

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában