hét ország nyolc produkció

2018.05.15. 16:19

Nemzetközi roma színházi fesztivált rendeznek

A világ egyetlen ilyen típusú találkozójának célja, hogy felhívja a figyelmet a roma dráma és történetmesélés értékeire, példamutató egyéni sorsokat és nem mindennapi kihívásokat állítva a figyelem középpontjába.

Nemzetközi roma színházi fesztivált rendez a Független Színház Magyarország május 24. és 27. között a Stúdió K Színházban; a Roma Hősök címmel megvalósuló fesztiválon hét ország nyolc produkcióját láthatja a közönség.

A világ egyetlen nemzetközi roma színházi fesztiválját második alkalommal rendezi meg a Független Színház Magyarország.

A Roma Hősök – II. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál célja, hogy nyolc európai kortárs alkotás bemutatásával hívja fel a figyelmet a roma dráma és történetmesélés értékeire, továbbá a roma közösségek helyzetére, példamutató egyéni sorsokat és nem mindennapi kihívásokat állítva a figyelem középpontjába.

A találkozó fókusza a személyes történetmesélés. A négynapos fesztivál programjában szereplő produkciók roma hősökről szólnak, akik képesek voltak változásokat elindítani saját és közösségük életében.

A nyolc alkotást magyar és angol nyelvű feliratozással, illetve szinkrontolmácsolással mutatják be. A Független Színház a Kaméleonlány című produkciójában az előző évi fesztiválhoz kapcsolódó workshopok résztvevőinek, roma fiataloknak a hőstörténetei elevenednek meg.

Alex Fifea és David Schwartz (Románia) Nem láttál semmit! című előadása egy néhány éve meggyilkolt roma férfi halálának körülményeit járja körül. Natalija Csekova (Bulgária) Cigánykerék című produkciójában egy saját identitásától, emlékeitől szabadulni próbáló roma nő történetét ismerheti meg a néző.

Sonia Carmona Tapia (Spanyolország) a Határtalan méltósággal című előadásban egy 2017-ben boldoggá avatott roma nő és egy világhírű előadóművésznő történetét mutatja be, akik a kommunistákkal, illetve Franco rezsimjével szálltak szembe.

Sebastiano Spinella (Olaszország) – aki elől családja eltitkolta roma származását, amelyhez az Európát bejárt cirkuszművész mégis visszakanyarodott – saját élettörténetét meséli el A szél gyermekei című darabjában.

A Tudás 6alom formáció tagja, Farkas Franciska a Levél Bradnek című előadásban szintén saját múltját eleveníti fel. Richard O'Neill (Egyesület Királyság) A mai lecke című produkciójában egy tanárról mesél, akit iskolája vezetése arra akart rávenni, hogy rejtse véka alá származását.

Michael Collins (Írország) Kulturális kérdés, vagy sem? című előadásában saját történetét meséli el lányának, hogy meggyőzze, igenis fontos iskolába járni.

A fesztivál minden produkciója után közönségtalálkozót tartanak. Az alkotásokból a találkozót követően oktatási módszertani anyag is készül, amely kiegészíti a tavalyi fesztivál alkotásai alapján létrejött módszertani anyagot. Ennek célja, hogy a fiatalokkal megismertesse a roma drámák és drámai hősök értékeit, továbbá segítse őket abban, hogy a saját környezetükben élő hősöket művészeti eszközökkel be tudják mutatni. Az oktatási módszertant 2018 őszén magyarországi – főként roma – diákok részvételével fogják a gyakorlatba átültetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában