Színre lép az irodalom!

2018.09.25. 22:40

Hobo és Ferenczi György is fellép az Előretolt Helyőrség Szabadegyetemen

A Gyulán szeptember 27. és 29. között második alkalommal megrendezésre kerülő esemény középpontjában a kortárs magyar kultúra áll.

A hagyományteremtés szándékával, másodszorra rendezi meg Gyulán a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) az Előretolt Helyőrség Szabadegyetemet, szeptember 27. és 29. között. Az esemény fókuszában ismét a kortárs magyar kultúra áll, kiemelt figyelemmel az irodalom és a társművészetek – kiváltképp a színház és a zene – kapcsolatára. A rendezvényen többek között fellép Hobo és Ferenczi György is – írja az origo.hu.

A program nem csupán a KMTG által működtetett Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatói, de a nagyközönség számára is nyitott: színházi és zenés irodalmi előadásokon, workshopokon és műhelybeszélgetéseken találkozhatnak a kortárs magyar kultúra kiemelkedő képviselőivel. A Szabadegyetem idei mottója: Színre lép az irodalom! A KMTG 2018-ban erőteljesebben nyitott a színházművészet irányába, ez a Szabadegyetem idei programján is tetten érhető: egyebek mellett izgalmas kerekasztal-beszélgetések során kaphatnak az érdeklődők betekintést a kortárs dráma és a kortárs színház aktualitásaiba, de látható lesz az Anyám, a nyolcadik kerület! – Pál Dániel Levente Az Úr Nyolcadik Kerülete című kötete nyomán készült előadás vendégjátéka is.

A Szabadegyetem idei vendégelőadói közül érdemes megemlíteni a Kossuth-díjas Földes László Hobót, Ferenczi Györgyöt és a Rackajamet, illetve Laár András humoristát, zenészt – mindhármuk gyulai produkciójában a zene mellett hangsúlyt kap az irodalom és a színház.

Hobo nem először működik együtt a KMTG-vel, legutóbb például szeptember 10-én, Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium ünnepélyes évnyitója keretében lépett fel a KMTG által működtetett íróakadémia szerzőivel.

A zene és színház mellett a képzőművészet sem marad kívül a Szabadegyetem látóteréből: a 2017 év vége óta a könyvkiadói jelenlétét is megerősítő KMTG köteteinek egyik illusztrátora, Csillag István könyvborítóiból és művészi munkáiból rendeznek kiállítást.

A részletes program itt érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában