gyász

2018.09.10. 11:50

Tragédiák sújtják a Szegedi Nemzeti Színházat

Két hónap alatt öt munkatársat vesztett el az intézmény.

Nehéz napok járnak a Szegedi Nemzeti Színház társulatára: múlt héten Ádám Tamás színész és rendező hunyt el tragikus hirtelenséggel, akinek 2010 és 2018 között számos színészi alakítását és rendezését láthatták a helyiek.

Ádám Tamás maximálisan elhivatott volt a színház felé, rettenetes tragédia a halála. A színház minden területe érdekelte, korábban kirakatrendezést is tanult, ez észre vehető volt a rendezésein

– mondta a Borsnak a szegedi teátrum igazgatója, Barnák László.

Ádám Tamás halála ráadásul már nem az első volt az utóbbi hónapokban. Az első tragédia július 11-én érte a társulatot, mikor 62 évesen, rövid betegség után elhunyt Gyuris Imre, a teátrum énekkarának négy évtizede megbecsült tagja. A tüdőrákkal folytatott hosszú csatája után Székhelyi József augusztus 22-én vesztette el a harcot. A művész 2003–2008 között volt az intézmény igazgatója. Augusztus 26-án a kulturális intézmény volt munkatársa Albert László díszítőfestő, díszítőszobrász távozott az élők sorából. Augusztus 29-én, 62 éves korában, az énekkar egy másik tagja, Ördögh József is elhunyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában