Nyelvében él a nemzet

2018.11.13. 06:00

Ma van a magyar nyelv napja

Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává, mert 1844-ben ezen a napon vált hivatalos nyelvvé a magyar.

Budapest, 2014. november 13. Gyerekek szavalnak a magyar nyelv napjának alkalmából a budapesti Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér színháztermében 2014. november 13-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A magyar nyelv napját 2009. óta ünnepeljük. Az ünnepet 2008. decemberében az Anyanyelvápolók Szövetsége találta ki, és időpontjául április 23-át jelölte meg, mivel 2008-ben ezen a napon nyílt meg a Magyar Nyelv Múzeuma. Ám 2011-ben, amikor a parlament az ünnepet törvénybe iktatta, nem ezt a dátumot tartotta meg, hanem egy másikat jelölt ki: november 13-át annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvényt.

„Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv.” (Kányádi Sándor)

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.” (Kosztolányi Dezső)

„A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk.” (Kazinczy Ferenc)

„Egy kincs van minden nemzetnek adva, míg azt megőrzi híven, addig él. / E kincs neve: Édes anyanyelv.” (Jókai Mór)

1844-ben az Országgyűlés kimondta, hogy a törvénycikk értelmében minden törvényt magyar nyelven alkotnak, az országgyűlés nyelve magyar, az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek az ügyintézést végezni, minden iskolában magyar nyelven történik a tanítás. A törvényhozással párhuzamosan megkezdődött a magyar nyelv átalakításának vitája is.

A törvény megszületését joggal nevezhetjük a reformkor egyik legnagyobb győzelmének.

A magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvény többek között kimondta: „1. § Az országgyűléshez bocsátandó minden kegyelmes királyi Leiratok, Előadások, Válaszok, és Intézvények ezentúl egyedül magyar nyelven adassanak ki. 2. § A törvénycikkek valamint már a jelen országgyűlésen is egyedül magyar nyelven alkottattak és erősíttettek meg: úgy ezentúl is mind alkottatni, mind királyi kegyelmes jóváhagyással megerősíttetni egyedül magyar nyelven fognak.”

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége közös kezdeményezéséből született ünnepnap az egész Kárpát-medencében lehetőséget teremt arra, hogy a magyar nyelvet évente legalább egyszer középpontba állítsuk.

Kazinczy Ferenc portréja. Kazinczy magyar író, költő, a nyelvújítás vezéralakja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.

Nem minden nyelvnek van saját napja, de létezik olyan nyelv is, amelyiknek kettő jutott. Az angol nyelv napját április 23-án ünneplik, William Shakespeare halálának napján, de az angol nyelvet ünneplik október 13-án is, ugyanis 1362-ben ezen a napon nyitotta meg a kancellár először angol nyelven az angol parlament ülését, és ettől kezdve lehetett a parlamentben angolul beszélni. Az arab nyelv napja december 18., mert 1973-ban ezen a napon vált az ENSZ hivatalos nyelvévé. A francia nyelv napja március 20., mert 1970-ben ekkor hozták létre a Frankofónia Nemzetközi Szervezetét. A kínai nyelv napján, április 20-án Cang-csiere (Cangjie) emlékeznek, mert a legenda szerint ő alkotta meg a kínai írásjeleket. Június 6-a az orosz nyelv napja, mert ekkor született Puskin, akit az orosz irodalmi nyelv megteremtőjeként tartanak számon. A spanyol nyelv napja október 12-e, melyet Spanyolországban a nemzet napjaként ünnepelnek, hiszen ekkor lépett először Amerika földjére Kolumbusz Kristóf.

A magyar nyelv napját országszerte kulturális programokkal, megemlékezésekkel, Szolnokon és Balatonfüreden közös versmondással ünneplik.

Az Anyanyelvápolók Szövetsége november 13-án a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó Dísztermében rendezi hagyományos gálaestjét,

ahol dr. Grétsy László nyelvész, az Anyanyelvápolók Szövetségének tiszteletbeli elnöke mond ünnepi köszöntőt, majd átadják a Lőrincze-díjat, az Arany Kazinczy-díjat, a Maróti István-emlékérmet, a Deme László-ösztöndíjat, valamint az ASZ 2018. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma „Írj levelet Kazinczy Ferencnek!” című pályázatának elismeréseit.

A gálaműsor közreműködői a Magyar Örökség-díjas Cédrus Táncegyüttes, a Zagyva Banda és a „Mátyás király emlékév” díjnyertes mesemondói, műsorvezetői Bordi András és Török Annamária Kazinczy-díjas rádióbemondók lesznek. A gálaest fővédnöke dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős tagja lesz.

November 13-a nem csak a magyar nyelv napja, de egyben a kedvesség világnapja is, valamint a magyar szentek emléknapja: a magyar katolikus egyház ezen a napon azokat a szenteket és boldogokat ünnepli, akiknek az ereklyéit magyar templomokban tisztelik, és azokat, akiknek nincsen külön ünnepük, de magyar földön éltek.

 

Borítókép: Gyerekek szavalnak a magyar nyelv napjának alkalmából 2014. november 13-án.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Forrás: az MTI sajtóadatbankja, nyest.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában