50 éve hunyt el

2019.01.18. 14:17

Egész napos programmal idézik meg Hamvas Béla szellemi örökségét

Irodalmi, zenei, színházi eseményekkel, filmvetítéssel, felolvasószínházzal, beszélgetéssel, jógával, különleges könyvespolccal és hangulatos olvasósarokkal várja az érdeklődőket a budapesti Műcsarnok szombaton.

Ötven éve, 1968-ban hunyt el Hamvas Béla esszéíró, filozófus, a magyar kultúra egyedülálló alakja. A budapesti Műcsarnok egész napos eseménysorozattal idézi meg Hamvas Béla szellemi örökségét.

Nem tudományos előadás-sorozatot kínálunk, hanem mozgalmas, sokszínű programválogatást – ígérik a szervezők, hozzátéve, hogy az érdeklődők megtapasztalhatják, „milyen egyenes az út az őskori emberiség Hamvas Béla által megjelenített szellemi hagyományaitól az X, Y és Z generáció mindennapjaiig”.

Kezdésként napindító jógagyakorlatokon vehetnek részt a kiállítótérben a látogatók, majd Szathmári Botond filozófus, kulturális antropológus, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola vallásbölcseleti tanára tart tárlatvezetést, a nap folyamán pedig több alkalommal Katona Zsuzsa Hamvas Béláról szóló dokumentumfilmjeit is meg lehet tekinteni.

Délután neves színészek, előadóművészek – mások mellett Hámori Gabriella színművész, Horgas Eszter fuvolaművész, Vecsei H. Miklós színművész és Weiner Sennyey Tibor költő, író, műfordító -, valamint a közönség vállalkozó tagjai olvasnak fel egy-egy részletet kedvenc Hamvas-műveikből.

A Hamvas Béla Alapítvány Szellemi életreform címmel szervez kerekasztal-beszélgetés, végül Rátóti Zoltán és Huzella Péter előadása zárja a programot.

A szombaton fél 11-től 21 óráig tartó Hamvas-nap programjai a Rejtett történetek című kiállításra váltott belépőjeggyel látogathatók.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában