elismerések

2020.02.13. 21:46

László Noémi és Vahram Martiroszjan kapja a Balassi Bálint-emlékkardot

A díjat eddig 43 költő, műfordító vette át.

László Noémi költő és Vahram Martiroszjan örmény műfordító veheti át a huszonnegyedik alkalommal odaítélt Balassi Bálint-emlékkardot pénteken Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.

Az ünnepségen Martos Levente Balázs rektor mond köszöntőt. László Noémi költőt Pécsi Györgyi irodalomkritikus laudálja, versét Gyulai Zsuzsanna előadóművész mondja el. Az örmény műfordító munkásságát Kukorelly Endre író méltatja. Balassi Bálint Hatvanodik című versét Lőte Attila színművész adja elő.

Virágh András Gábor erre az alkalomra írt művét, amely Balassi Bálint Hatvanodik című versére készült, a Törökbálinti Cantabile Kórus adja elő.

A díj alapítója, Molnár Pál újságíró, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke elmondta, hogy a Balassi-emlékérmet Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. igazgatója veheti át.

László Noémi költő Kolozsváron született. Magyar-angol szakon végzett a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán szerzett PhD fokozatot modern angol irodalomból. Tolmácsként, fordítóként és lapszerkesztőként dolgozik. Tíz verseskötete jelent meg, emellett antológiákban, számos erdélyi és határon túli magyar folyóiratban adták ki műveit.

William Butler Yeats verseit, William Blake, Mary Shelley, Dorothy Wordsworth, William Hazlitt esszéit, leveleit, naplórészleteit, Vasile Ernu regényét, Andri Snaer Magnason meseregényét fordította magyarra. Számos elismerése között 2010-ben a József Attila-díjat vehette át. Kolozsváron él.

Vahram Martiroszjan örmény költő, műfordító Jerevánban él. Három évtizede ülteti át anyanyelvére a magyar irodalom remekeit. A Balassi Kard Művészeti Alapítvány kérésére fordította le a XVI. századi költő két művét. Vahram Martiroszjan 1987-ben és 1988-ban Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar nyelvet és irodalmat tanult, többször a balatonfüredi fordítóházban, a József Attila Kör által szervezett műfordítótáborokban tevékenykedett.

A művész alkotásait franciára, oroszra, angolra, azeri nyelvre fordították le, magyarul a Székelyföld, a Galaktika és a Vigília közölte műveit, Földcsuszamlás című regényét a Nagyvilág adta ki. A magyar irodalomból lefordította Kertész Imre Sorstalanság című regényét, Petri György- és Pilinszky János-verseket ültetett át anyanyelvére.

A 16. századi magyar költőnek emléket állító elismerés a magyar irodalmi életben évtizedek óta széles körben elismert költőket, valamint a magyar irodalmat és benne Balassi műveit fordító európai szellemiségű külföldi poétákat jutalmazza. A díjat eddig 43 költő, műfordító vette át.

Az 1997-ben Molnár Pál újságíró által alapított irodalmi díjat évente egy magyar anyanyelvű és egy külföldi költőnek adják át. A díj a XVI. századi magyar végvári szablya mintájára kovácsolt kard, amelyet Fazekas József bonyhádi kardkovács készít.

A díszoklevelek Vincze László szentendrei nyomdász, iparművész munkái, a porcelán Balassi-szobor a Herendi Porcelánmanufaktúra adománya. Az átadás ünnepségét minden évben február 14-én, Bálint napján vagy annak előestéjén rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában