fejlesztések

2021.03.28. 16:08

2021-2027 között 750 milliárd forintos támogatás jut az élelmiszeripar szereplőinek

Az élelmiszeripar az egyik legnagyobb feldolgozóipari ágazatnak számít Magyarországon, amely a következő hét évben óriási lendületet kaphat – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai főosztályvezetője az Élelmiszeripar jövőjéről szóló online konferencián.

Felkai Beáta hozzátette,

a tárca komoly fejlesztési tervet készített elő, a korábbi uniós ciklushoz képest jelentősen nagyobb keretre, mintegy 750 milliárd forintra pályázhatnak majd az ágazat szereplői.

A főosztályvezető előadásában arra is kitért, hogy Magyarországon az élelmiszeriparban jelenleg 4211 vállalkozás működik, csaknem 143 000 embert foglalkoztat, az ágazat árbevétele meghaladja a 3688 milliárd forintot. Mivel az elmúlt években megduplázódott a szektor nyeresége, így 30 százalékkal nőttek a bérek is.

Felkai Beáta emlékeztetett, hogy az élelmiszeripar támogatottsága a 2014-2020-as időszakban elérte a 468 milliárd forintot. Ez az összeg a következő hét évben – a Vidékfejlesztési Programban – csaknem a duplájára nő, így mintegy 750 milliárd forintra pályázhatnak majd az élelmiszeripar szereplői.

A támogatások már az idén elindulnak.

Az első fél évben 50 milliárd forintos keretre a mikro- és kisvállalkozások – elsősorban eszközbeszerzésre – nyújthatnak be pályázatot, míg a második fél évben 200 milliárd forintos forrásból a nagyobb vállalatok beruházásai valósulhatnak meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában