Őszi zsidó ünnepek

2021.08.23. 09:17

A Zsinagógák hetén családjával együtt mélyítheti el a hitét

A rendezvény a Vörösmarty utcai zsinagóga újranyitásával kezdődik.

A hitéleti események mellett kulturális programokkal készül az őszi zsidó ünnepekre augusztus 27. és szeptember 5. között az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség.

A rendezvény részeként augusztus 29-én sóletfesztivál várja a látogatókat az Újbudai Parkszínpadon. Továbbá ekkor tartják az újbudai zsinagóga megnyitóját. Ennek keretében a nyitóünnepségen az új tóratekercs utolsó betűinek beírása után a közösség tagjai együtt vonulnak be az épületbe.

A szervezők az újbudai zsinagóga megnyitójával kapcsolatban azt is elmondták, hogy az egykor impozáns, ezer embert befogadására képes intézmény a háború után gyülekezet nélkül maradt. Aztán a hatvanas évek második felében jelentősen átalakították, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat székháza lett. Végül az épület harmadik emeletén nyitottak újra imateret.

Augusztus 29-én a rendezvényt Alex Clare soul énekes és dalszerző, valamint Nissim Black, amerikai haszid zsidó rapper koncertje zárja majd. Aztán szeptember 2-án az idén 200 éves óbudai zsinagógában bemutatják a bicentenáriumra kiírt pályázat győztes színművét, Hollós Csaba Mose Munz lajtorjája című darabját. A Zsinagógák hete programsorozat záróeseménye pedig az átalakított és kibővített újlipótvárosi Zsilip központ megnyitója és az ott megrendezett családi nap lesz.

A programokról bővebb információ a rendezvény honlapján olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!